Hú, ez most elég érdekes poszt lesz. (Biztos többen néztek majd néha nagyokat…) A fenti cím onnan jött, hogy múlt héten találtam ezt az alig ismert szólóprojektet, és egy pillanat alatt nagyon-nagyon megszerettem a lemezeiket. Szóval jöhetne a szokásos zenei poszt most, de ezúttal jóval tovább merészkedek. Alethea Leventhal a hölgy neve egyébként. Szerintem elég szép! Mármint a neve. (Is!) 😅

Így aztán hallgattam sokadjára a két LP-jét felváltva, és közben eszembe jutott, hogy ha van war metal zenei műfaj, miért nincsen valami intimebb? Gyilkolni lehet egymást zenében, de babusgatni, szeretni nem? Mármint pl. a műfaji meghatározás szintjéig? Brr! Igen, van dream pop, ethereal wave, love metal, stb… De egyik sem az igazi, egyik sem bír igazán erotikus, intim töltettel. Pop dalokban meg bár sokan énekelnek sok mindenről, de sokszor közhelyeket puffogtatnak, és hát a minőségük is gyakran olyan, amilyen… És oké, csesszetek le, hogy már zenében is ezt keresem. 😅 De a vizet félretéve azért vannak zenék, amelyek kiváltképpen „bensőségesek”. Az egyik legismertebb mondjuk a Cigarettes After Sex, amely a szerelemmel, a szexualitással is behatóbban „foglalkozik”. Itt van mondjuk az Apocalypse tőlük. A 2017-es korongjukat én eléggé szeretem. (Valaki szerint ez már merő nyál, meg mittudomén’, de felőlem aztán mindenki oda teszi ezeket, ahova a saját lelke, szíve „diktálja”.)

Na de vissza most a Ships in the Night-hoz. Ha nem munkában lennék, akkor ezer százalék, hogy ma otthon táncikálnék a kora hajnali órákig. Rég voltam már darkos partin, aztán be kellene pótolni, nehogy be legyek már rozsdásodva. 😅 Alethea Leventhal hangja, valamint dallamai annyira elkaptak, hogy el is van döntve, a következő novellám fiatalokról fog szólni, a helyszín pedig részben egy bulihely lesz. 🙂 (Mondjuk kicsit tartok is a partizástól, de maximum jegyzetelek, tovább inspirálódom a történetemhez.)

A klipek egyébként néhol kifejezetten erősek, sőt már-már zseniálisak, olykor viszont azért látszik rajtuk, hogy lehetett volna vele akár többet is dolgozni – dehát gondolom itt nemhogy végtelen mennyiségű pénz és idő nem volt rá, hanem annyi sem néha, amennyi – ideális esetben – kellene…

Kezdjük a Deathless-el. Ez még nem is a legnagyobb favoritom tőle, de… Szóval ha valaki a számomra legkedvesebb részre lenne kíváncsi, az kattintson, illetve húzza a csúszkát 2:26-ra (időzítettem), és – legalább innen kezdve – hallgassa végig a dalt. 3:41-től a hölgy hangjára csak annyit mondok, hogy elolvadok, szerelmet vallok, menten magamhoz nyúlok, annyira varázslatos ezzel a halkan mesélős, angyali, olykor már suttogósan éneklős dallamaival. Én nagyon érzem. Betéve fogom tudni a szövegét. A „When I rise from the ashes / When I rise from the grave / I will be strong / I will be deathless” sorok, hűha!

Aztán most megint csapongani fogok. Szóval elkezdtem újra olvasni, majdnem meg is lett 2 nap alatt egy könyv. Menthetetlenül elkapott most az írhatnék féleség, aztán tudom, hogy a szókincsem, hát szóval az eléggé, hogyan is mondjam, khm… Szar. Mondom én! 😅

Közben én esküszöm nem tudom (de tényleg!), hogyan és miért, de a molyon találom magam, és nézem Mantak Chia-tól A ​multiorgazmusos férfi című könyvet, ahol azt látom, hogy bár kevés értékeléssel, de milyen jól is áll. Aztán mondom rákeresek akkor már a goodreads-en is. Ott is hasonlóan hasít… Aztán ezután visszamegyek a molyra, és nézem, hogy van belőle két idézet, meg is lesem akkor már őket…

Itt az egyik:

„A taoizmusban azt mondják, hét év, míg megismered a nő testét, hét, míg az elméjét, és újabb hét év, míg a szellemét. A mondás nem azt jelenti, hogy ezután már nincs mit megismerni, és kezdődhet az unalom, éppen ellenkezőleg – csak annyit jelent, hogy huszonegy év szükséges az igazi megismerkedéshez.”

A másik a gyereknevelést is érinti, és az talán legalább ilyen szép, mint a fentebb olvasható. A lényeg, hogy egyből elkezdtem érdeklődni a taoizmus iránt is. 😅 Más kérdés, hogy 37 évesen már lehet meg sem élem azt a 21 évet. De ha majd törekszem, illetve igyekszem, – azaz törekszünk és igyekszünk –, lehet hamarabb megismerjük egymást valakivel – úgy közel a teljesség jegyéig.

Egyébként meg a fene tudja, egyesek elképesztően nem ismerik magukat. A nők keveset masztiznak, – most statisztikát nem lövök be erről, de így van –, szóval kb. a saját testüket sem ismerik. Aztán a pasi tegyen csodát… És így ugye nem is csoda, ha nem ugyanannyit – illetve egyre kevesebbet – akarnak együtt lenni a másikkal egy kapcsolatban. Szeretetnyelvek ide vagy oda… De ott van még, hogy valaki egyedül két hónapot nem tud megmaradni a seggén, befordul, összeomlik, nem találja fel magát, nem tudja, mi tenné boldoggá, mi kötné le… Hanem mástól várja a megváltást… És még sok-sok példát felhozhatnék…

Szóval nem tudom kik járnak még ide a blogomra, de hajrá mindenkinek, a pároknak is, kérdezgessétek egymást, tegyetek a másikért. 😎 Már írtam egy filmajánlómban (2046), hogy a kérdések szerintem fontosabbak, mint sokszor maguk a válaszok egyébként. Az előbbivel ugyanis lehet meghatározod részben magát a választ is már. És ezeket nem valahol olvastam vagy loptam, tényleg a filmről jutott eszembe, amikor a kérdés témakörén agyaltam. Persze az is igaz, hogy ezt már gyerekként is így gondoltam…

Egy példa a kérdések milyenségére:

– Megmasszírozzalak Patrick?
– Köszi, de áh, nem kell…

Hogy miért mondok (mondunk) nemet? Pl. mert nem akarunk teher lenni, nem tudjuk biztosan, hogy a másik valóban akarja-e, mert tudjuk, hogy azért melós dolog… Lehet csak egy gesztus a kérdés. Igazából reméli, hogy nem a válasz…. (Persze sok minden függ a hangsúlytól, milyen kedvesen tesszük fel azt a kérdést…) De mi van, ha ezzel szemben úgy teszi fel valaki a kérdést, hogy:

– Megmasszírozhatnálak Patrick?

Merőben másként hangzik nem?! Mintha ő vágyna rá. 🙂 Mintha még én tennék szívességet, hogy hagyom magam. 😂 De értitek… Ha meg fárasztó, tessék masszírozó gépet venni. Ha a másik egy gombot nem tud benyomni, és tartani x ideig azt a gépet, akkor ott komoly gondok vannak, lehetnek. 😅 Én két kollégámat már rábeszéltem ilyenekre, senki nem panaszkodik… 🎸😅

Pfú, most biztos nagyon okoskodós ez az egész, de ezeken a kérdéseken rohadt sok minden múlik, pláne egy kapcsolat tekintetében. Amúgy nem tudom miért írtam le, de hát miért ne… A példa meg adta magát, ha már intimitás, stb… Senki nem kérdezte, de veszek magamnak masszírozós könyveket is. Mindenfélét. 😅 Nem közvetlenül más miatt, nem direkt másnak. Nem ajándékba, nem célzásnak… Csak magamnak. Aztán majd egyszer talán használhatom is mindazt, ami rám ragadt belőlük. (Szegény valaki, mit fog kapni… 🤪) Így is szorgalmas kezecskéim’ lennének, de senkinek nem kell „mostanában”. Lassan néha – úgy gondolom – ott tartok már, hogy szerelmet kellene hazudnom ahhoz, hogy megmaszírozzak egy nőt. Vagy csak felhívjon magához egy kávéra. Esetleg együtt legyek valakivel. Vicc. Pedig a szerelem lassan jön nálam. Azt hiszem… Ha viszont elkap… (És igen, egyik kolléganőm és egy másik kollégám is azt mondta, hazudjak, árnyaljak… Köszi mondom… Köszi mindenkinek.) Na persze nem mintha tanácsokra lenne szükségem, csak érintőlegesen beszélgettünk a kapcsolatokról… (És nem mintha nem lenne egyébként „igazuk”, néha sokkal, de sokkal „önzőbbnek” kellene lennem, ha már „ilyenek a nők”…) De ha már itt tartunk… (Remélem nem írtam le még…)

Egyszer egy buliban jó sokáig finoman, lágyan cirógattam valakinek a karját – mellette ülve – még a gyárban. (Ez egy bulihely volt BP-en, még az ősidőkben…) Komolyan, azzal a lánnyal ott találkoztam, éjfélkor leléptek a barátnőivel, én meg nem kértem el a számát (ne kérdezzétek, be is voltam csípve), de ő elköszönt, elment, majd 5 perc múlva visszajött elkérni a számom… Nagyon cuki volt. 😅 Aztán néhány napra rá felhívott. Mondtam neki, hogy bocsi, tényleg sajnálom, de más valaki van kilátásban… (Mások lehet igent mondtak volna rögtön, mondván, hogy a kettőből csak lesz valami, a szemetebbek meg lehet párhuzamosan jártak volna mindkettőhöz…) De szerencsémre aztán abból persze nem lett semmi. Így viszont én meg ezek után – kb 2-3 hét telt el –, nem mertem felhívni („az önbecsülésem, stb, illetve biztos bántja már, hogy lekoptattam”), pedig azt mondta, hogy bármi miatt hívhatnám, mert nagyon imponált neki, hogy mennyit foglalkoztam vele abban a zajos buliban akkor is, amikor csak ültünk csendben egymás mellett. Mondjuk ő is csikizte a hasamat a pólóm alatt… (Ha nem lettem volna becsípve, esküszöm nektek, hogy a kezére csaptam volna! 😂 „Hékás! Viszed onnan! Mit nyúlkálsz!” 😅) Így kértségetek sem lehet, nem is panaszkodhattam. Hát, őt (is) sajnálom valahol, többet érdemelt volna. Mert ő is proaktív (szenvedélyes?) volt, lehetett volna, vagy hogyan is fogalmazzak… Meg ennyire feltétel nélkül is szeretett volna szeretni, illetve szeretve lenni… 🙃

Franc tudja, mire lesznek jók a masszázskönyvek, mert lassan úgy van, hogy olyan ára van a szexnek, vagy akárcsak bármi másnak is, (érzelmileg is, mire odáig jutnék), hogy kb. a fenét se érdekli az egész. Mintha a nők legalábbis nem is élveznének semmit belőle. Áldozatot hoznak miattam, miattunk, én köszönjem meg, hogy lehetek nekik, ha éppen nem zavarok… Csodálatos.

Persze valakit azért érdekel a szex. 😂 Ezt ide még nem írtam ki, de tavaly történt, hogy a gyár raktárába (ahol dolgozom) jött be egy névre szóló csomag. (Oda is rendelhetek könyvet a nevemre, TV-t, vagy bármi mást magamnak, minden rajtunk megy át szinte. A futárokat beengedik, és mi kezeljük a cuccokat…) Szóval kollégámnak odaadja a futár a bubis fóliában a csomagot, ő aláírja, hogy átvette. Mivel nem a cégünk rendelte, hanem valami 8 órás hölgy magának, hát majd ugye bejön érte, ha szólunk neki. De kollégám közben nézegeti a csomagot – olyan érdekes alakja van… Látott rajta valami kis kiálló részt, meg valami fekete, gomb szerű valamit. Benyomta. Az meg elkezdett veszettül rezegni. 😅 Persze, hogy vibrátor volt. A kínaiak áttetsző bubis fóliában csomagolták a csajnak. 😂 A poén, hogy aznap ez a bizonyos hölgy pont nem volt bent, de az email-es értesítő miatt (hogy megjött a csomagja, fáradjon be érte hozzánk) egy kolléganője bejött érte. Az én műszakos munkatársam meg direkt kérte a többieket, hogy ő adhassa át neki. Idősebb hölgy volt, és amikor a kollégám átadta a hölgynek, akkor benyomta a gombot direkt. 😅 Ha nem vette volna észre magától, akkor már biztosak lehettek benne, hogy pontosan tudta, hogy mit is rendelt a kolléganője. Szegény csaj. 😅 Mármint akiről kiderült, hogy mit rendelt… 😅 Mondjuk azóta ő a sztár a raktárban. 😂 Ő valszeg jól ismeri magát. 😅 Pár hete láttam a büfében először élőben. Szóltak, hogy ő az. Persze tudjátok, hogy engem aztán abszolút nem érdekelt. 😂 (Azért nem tudtam, hogy ő az, mert nagy a gyár, valakivel szinte soha nem is találkozom.)

De most akkor újra zene. Már a Lost Time első képkockái után sejtettem, hogy imádni fogom ezt a dalt. 1:01 után kezdődően aztán még a szívem is kihagyott talán… Egy kísérteties, sötét, a lüktető elektronikus hangjegyek és az éterien csordogáló dallamok hullámainak ringatóan álomszerű leképződése. És az a hang, és az azok a szemek, azokkal a közeliekkel… Teljesen odáig vagyok érte.

De mocsok egy bejegyzés lesz ez. 🙈 De mindegy. Szeressétek magatokat, a másikat, dolgozzatok a párotokkal, hogy az esetleges hibákból is tanulva igazán happy legyen minden, ha nem az éppen valami miatt. Mármint valamikor saját magunkat is lassan ismerjük csak meg, illetve önnön magunknak is nehezen vallunk be bizonyos dolgokat. Naná, hogy a választottunkkal néha még nehezebb. De egy idő után lehet elkap a flow érzés benneteket, aztán határ a csillagos ég. Csak tenni kell érte. Asszem’. 🙂

Én meg előre dolgozok, tanulok szerintem. Hogy mit? Mindent! 😅

Jah’ és igen, a Ships in the Night-ra aludva álmodtam egy nagyon kellemesen romantikusat. 🙂 Lassan megyek is vissza csicsikálni. 😅 Egyébként még a legutóbbi The Fire című klipje is nagyon klassz és kifejezetten szép lett, de a Dark Places is egy fantasztikus szerzemény.