Battlestar Galactica [ Csillagközi romboló ] – S01 – 2004

Nagy elvárásokkal kezdtem neki, de eléggé felemás érzésekkel fejeztem be az első évadot. A sorozat jó lenne, mondjuk 8-10 részben elmesélve és a sok hülyeségtől kigyomlálva, de hát sajnos nem ilyen. Olyan sok az idegesítő töltelék-pillanat, hogy az ember feje néha belefájdul. A sztori bizonyos szinten jó, de sok területen gyenge is, a legnagyobb probléma pedig emellett leginkább az, hogy már a karakterekkel is gondom van. Nem nőttek hozzám, nem nagyon érdekelnek, de ha olykor aztán mégis, akkor meg gyakran szó szerint felcsesznek bizonyos döntéseikkel, amelyek megalapozottsága az adott pillanatban léggé megkérdőjelezhetőek.

Audiovizuálisan semmi extrával nem találkoztam; nyilván nem arról van szó, hogy teljesíthetetlen elvárásokkal ültem le elé, de ez nem kiemelkedő semmilyen szinten ma már. Oké, persze ettől még látom, hogy nyert számtalan díjat az “Outstanding Special Visual Effects for a Series” okán, de én ezt inkább letudom annyival, hogy nem annyira illúzióromboló, hogy csak ezért pontokat vonjak le, meg hát ugye az effektek minősége csak egy dolog, attól pl. lehet az operatőri munka pocsék… Itt ha nem is ez a helyzet, attól még szemkápráztató dolgokkal és beállításokkal sem nagyon büszkélkedhet a sorozat. A kivetnivaló dolgok forrása miatt azonban most aztán agyalhatok, hogy írjak úgy kritikát, hogy az ne legyen spoileres. Hát megpróbálom…

Szóval élveztem én úgy ahogy ezt az etapot, de számomra ez kevés, és igen, ennél szerintem bőven akadnak jobb, következetesebb és érdekesebb nézni- és olvasnivalók, és simán lehet ez a mérleg egyik fontos nyelve, mert azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ma már van is miből válogatni. Akkor kezdjük azzal, hogy mi nem tetszett, sőt mi miatt lett ez nálam kasza. A sorozatban van (legalább) egy durván elviselhetetlen karakter, aki még csak nem is mellékszereplő, hogy el tudjuk nézni neki a “botladozásait”, szóval így a frontvonalban elég idegesítő tud lenni az ő ténykedése. Mert persze rengetegszer eléggé irracionálisan viselkedik, hazudik, terel és senkinek nem tűnik fel közben, hogy az illető kifejezetten orvosi eset, pedig hát ugye ez az abnormális viselkedés kívülről is eléggé mutatós tud lenni, pláne amikor – mindezek mellett – mindenféle következetességet is nélkülöz a figura. A ballépés ezzel az egésszel az, hogy sajnálatos módon logikátlan, buta, ostoba placebo ez a “szál”, a feszültség és izgalom olyan szinten való mesterkélt fokozása, hogy az már kínos. Még tovább is megyek; a szereplők egy része is asszisztál az egészhez; van egy rész, amely egyik pillanatában valaki elalszik egy politikai tanácskozáson, bevallottan nem érdeklik az ehhez hasonló ténykedések, hogy aztán a következőben meg már azt láthassuk, hogy érdekfeszítően nyilatkozik a médiának, de úgy, hogy szemlátomást is lubickol a szerepében…

Szerelmi szál is van a sorozatban, talán négy is. De minek ezek is? Persze egyenként ki lehetne elemezni, hogy milyen területeket is érint egy kapcsolat, mit vállalhat be az ember a kedveséért, meddig ésszerű a lojalitás, hűség, de a gond az, hogy egyik szál sem éppen fogós, sőt, néha totálisan abszurd az egész, hogy valaki a társa kedvéért elhallgat olyan dolgokat, amelyek bizonyos szempontból végzetesek lehetnek. Igen, itt is vannak kisebb nagyobb konfliktusok, de egyik sem túl maradandó, a legtöbb inkább erőltetett vergődésnek tűnik, vagy olyan rögtönzött hisztikkel szembesülhetünk, amelyeket akár némelyik szappanopera is megirigyelhetne.

Néha feldobják a szezont filler részekkel, de azok is milyenek… Pl. van amikor egy elítélt csávó keveri meg a lapokat, és még azt sem mondom, hogy a probléma felvetése és kezelése nem lett volna valószerű, csak hát totál meh’ kategória lett a rész, hol van ez mondjuk egy Barry féle, S02E05-ös szórakoztató, de drámai agymenéstől… Aztán még nem is beszéltem olyan bitang fejcsóválós dolgokról, hogy itt azért nem kis ajtókat kell nyitogatni, ennek ellenére az első évad végéhez közeledve feltűnt, hogy sokszor így buknak le ezzel-azzal a szereplők, ami azért eléggé olcsó megoldás, de ez még semmi, amikor az egyik karakterrel olyan lehetetlen “baleset” történik, amely után komolyan azt mondtam magamban, hogy engem már az utolsó rész sem érdekel. Ennek ellenére letudtam az utolsó részt is, de sok köszönet nem volt benne, hiszen logikailag elég sok sebből vérzik a dolog, aki megnézi, látta, az tudja miről beszélek, mert eléggé egyértelmű dolgokra célzok most. És igen, ezen írói fordulatok, húzások is megmagyarázhatóak lehetnének a későbbiekben, de szerintem roppant erőltetett módon. (Valami ilyesmire gondolok; XY-t sem azért rúgták ki a melóból, mert elcseszett valamit vagy pocsék volt a teljesítménye, hanem a munkavállaló akart épp váltani…)

Nyilván csúnya dolog lenne más sci-fikhez mérni, de hát naná, hogy mérni kell, és szerintem a Lost ezerszer feszültebb, okosabb, összetettebb, komolyabb, és leginkább talán hatásosabb mint ez, de ezek a The Leftoversre is érvényesek lennének, ehhez képest meg a BSG első évadja, hát erősen ásítós fajta, ennél még egy közepes valóságshow is érdekesebb lehet. Mert hát hiába ambiciózus a BSG, hiába van íve is, de a karakterek iszonyat gyengék és kétdimenziósak, a konfliktusok nyögvenyelősek, a dinamika is hiányzik belőle, sokszor műviek a jelenetek, a párbeszédek és a színészek is szinte középszerűek, és hát a csattanók is általában túl gyengék, de még ha némelyik működne is, akkor is ott van a másik oldalon az a rengeteg ostobaság és kérdés, amelyek jelentős részét utólag szinte lehetetlen lenne megmagyarázni. Az ötlet jó, a kivitelezés elmegy, de az írókat és a rendezőket én egy az egyben kidobtam volna. Sajnos sokkal több negatív érzés fogalmazódik meg bennem a szériával kapcsolatban, mint előzetesen szerettem volna, így számomra ez megy a csalódások közé, szépen a The Sopranos és a Dexter mellé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük