Az ilyen eléggé „ismeretlen” kincsekért éri meg néha rászánni az időt a neten a keresésre. Egyébként is kicsit belefásultam a próbálkozásokba, hogy az aktuálisan nagy népszerűségnek örvendő sorozatokból szinten tudjak maradni – még ha csak bepróbálás szintjén is –, hát most kicsit hozzáállást váltok, mindezek mellett meg ugye újra elkezdtem olvasgatni is. Mint említettem, megpróbálom a régebbi – részben az iszonyatos tartalom dömpingnek köszönhetően – mára már szinte feledésbe merült gyöngyszemeket felkutatni, amelyek anno – részben a koromból adódóan is – kimaradhattak.

Aztán ezek után itt is az egyik első, címben említett telitalálat, mely iszonyat kellemes meglepetés volt annak ellenére is, hogy tudtam, mennyire sokan is szerették régen. Igen, már az első részt is imádtam. Bár már a plakátokról is ordít, de ez egy amerikai eposzi kaland western minisorozat, amelyet Simon Wincer rendezett. Az alapanyaga pedig Larry McMurtry 1985-ös azonos című regénye, mely nem szimplán csak bestseller volt, hanem 1986-ban összejött neki az, hogy a továbbiakban már Pulitzer-díjas írásként tartsák számon. Szóval minden adott volt egy jó TV sorozathoz. Hogy hogyan sikerült?

Hát ha a wikipedia nem hazudik, 26 millió nézője volt a sorozatnak, amely akkoriban szokatlanul magas szám volt egy westernt illetően, hiszen azt a legtöbb ember akkora már halottnak tekintette. A történet végeztével szinte mindenki elismerésekkel illette, a 1989-90-es évek televíziózását nem csupán felpezsdítette, hanem talán valamilyen szinten forradalmasította is. Nem csak a közönség, de a kritikusok között is nagyon népszerű darab volt; az 1989-es Emmy-díjkiosztón aztán a döbbenetes 18 jelölésből hét győzelemig jutott, Simon Wincer pl. a legjobb rendezésért vihette haza a trófeát, de a Lonesome Dove nyert még két Golden Glob díjat is; az egyiket a legjobb minisorozat, a másikat pedig a legjobb színész (Robert Duvall) kategóriájában.

Tudom, eddig igazából semmit nem mondtam arról, hogy nekem mégis mennyire jött be, mármint pár jelzőt leszámítva, de mivel ugye nem szeretek spoilerezni, hát kicsit gondoltam írok a fentebbiekről is. Szóval az első rész itt is meglehetősen alapozós és lassú, de hát ez western, ezen meg sem lehet lepődni, ami viszont engem elvarázsolt, az az autentikus világ, a táj, a díszletek, ennek a kis városnak a bája, és hát a karakterek közti kémia is magával ragadó volt, egyik jobban tetszett, mint a másik, de Gus már önmagában is szenzációs volt.

Mondtam már, hogy milyen színészek is szerepeltek a sorozatban? Állakat alátámasztani: négy Oscar-díjas színészt tudhatott magáénak a széria: Robert Duvall-t, Tommy Lee Jones-t, Chris Cooper-t és Anjelica Huston-t, de itt volt még mellettük többek közt Danny Glover és Steve Buscemi is. Parádés. Ilyen még ma sem sok van, amikor pedig premiert, premier követ. Persze ettől még tény, hogy a négy Oscar-díjasból kettő csupán a minisorozat után szerezte meg a hőn áhított díjat.

Az első rész címe; „Az indulás”. Ennyivel akár le is tudhatnám miről szól az első rész, de mint már írtam, sziporkáznak a karakterek; egyszerűen feelgood nézni, ahogy tesznek-vesznek, kommunikálnak és egy idő után azon kapod majd magad, hogy szinte már te is várod azt a bizonyos napot. A sorozaton egyébként néha azért meglátszik az idő vasfoga, az effektek bizonyos szempontból eléggé illúziórombolóak tudnak lenni (pl. egy viharnál), de ettől független panaszra nem sok okunk lehet; rengeteg a jószág, hitelesnek hat az egész utazás, arról már nem is beszélve, hogy a tájak is csodálatosak, az időjárás kegyetlen mivolta pedig szinte fogcsikorgatásra készteti az embert.

Nem nagyon csépelném a szót a továbbiakban, remek sorozattal van dolgunk, nagy figurákkal, olyanokkal, amelyeket az ember nem könnyen felejt majd (már ha egyáltalán), miközben a sztori is kellően érdekes, valamint több szálon is fut. Bár van néhány szereplő, akik csupán tölteléknek érződnek, de hát egy négy epizódos miniszériában lehet sem idő, sem szükség nem lett volna többre bizonyos karakterekből – nem kizárt, hogy valamilyen aspektusból az többet ártott, mint használt volna. Kalandos, olykor romantikus kis dráma ez, amely azonban meglehetősen kegyetlen is tud lenni a szereplőivel, de hát az egy ilyen világ volt, és amúgy mit is tagadjam; roppant mód örülök, hogy ennek az utazásnak, még ha csak ilyen távolról is, de részese lehettem. És akkor a zenéről még nem is beszéltem…

9.5/10