Elég sok minden érintve lesz, de azért nem lesz nagyon hosszú írás. (Hupsz, mégis. 😅) Kicsit kütyüs, “kicsit” személyes, kicsit mindenes, és persze kicsit jövőbe nézős is. Valahol minden, mindennel összefügg benne. 

Szóval a tavalyi esztendő során:

• Lett egy remek térhangzásos soundbar-om, nem is éppen bóvli kategóriás.
• Eladtam a laposom, helyette minimális ráfizetéssel vettem egy M4-es Mac Minit, ami szinte mindenki szerint a legjobb Apple cucc, amit valaha kiadtak ennyi pénzért. (Szükségem volt a most már alapból benne lévő 16 GB RAM-ra, elég hardcore felhasználó tudok lenni.)
• Médialejátszót is cserélem, meg NAS-t is. Hasít a rendszer, így amíg nem döglenek be, ezek is maradnak. Melós volt, mert Synology NAS-ról kellett költözöm QNAP-ra. Meg hát maga az átszokás is idő volt.
• Vettem egy bazi nagy HDD-t is a másik mellé. Kellene még kettő, de ráér.
• Vettem pár száz Euro-t Revoluton. Meg még venni fogok egy nagy adaggal… Meg van egy kis coinom is, illetve gondolkozom még pár dolgon.
• Pontosan 414 filmet láttam, ami messze a legnagyobb rekordom éves összevetést tekintve.
• Sajnos csak 3 könyvet olvastam el. 
• Mindössze 7 évadnyi sorozatot néztem meg végig. A Lost harmadik etapjának újranézését is beleszámolva. De azért a másik hat között ott a When I Fly Towards You, amely annyira nagy favorit lett nálam… Találtam aliexpressen fotóalbumokat is belőle. Többet is. (Itt rögtön három féle is van. Plusz vannak párnahuzatok, illetve kártyák meg minden más is…) Lassan tényleg meg kellene párat rendelnem. 😎
• Zenékből idén nem fogyasztottam sokat, de azért 19.241 meghallgatott dal csak összejött év végére.
• Mindezek mellett még a blogommal is tudtam foglalkozni.
• 392 túlórám volt az évben, ami azért nem kevés…
• Érzelmileg rég voltam ilyen jól, még ha vannak is néha “furcsa” álmaim.
• Apunak – csak idén – törlesztettem majd 2.4 milliót. 🔥 Pedig aztán költöttem is magamra.

“Csak telnek az éveid, és elbaszod az időd a semmire”

A következő 5-10 évben nem nagyon tervezek semmit, csak félrerakni, befektetni, meg hobbizni és szórakozni. Nyugiban.

A “csajozást” annyira elengedtem, hogy az csak na. Mivel végre se hitelem, se egyéb költséges tervem nincs, kiélvezem majd, hogy minden megkeresett forint a zsebemben marad. Érzelmileg meg anyagilag is roppant stabil leszek így. A kis kuckóm megvan. Ez a lényeg.

Nehéz is lenne barátnőzni a mai világban, mert na, már sok mindent leírtam ezzel kapcsolatban korábban, de ha egzisztenciálisan is jól állok majd, akkor pláne meggondolom majd, kit és mit vállalok be. Jutalom szex és ilyen-olyan falatkák nem érdekelnek – akármilyen szép és csinos is lehet az a bizonyos valaki.

Megkaptam amúgy év végén, hogy “Csak telnek az éveid, és elbaszod az időd a semmire”. Vagy hogy “Nem sokat teszel egy kapcsolatért”. Jó szándékból mondták azok akik, de egyébként – jobb esetben – csak röhögök magamban ezeken a megnyilvánulásokon. (Miután mondjuk utóbbin pl. “kicsit” fel is csesztem magam.)

Nem értem mit nem lehet elhinni és érteni azon, hogy nagyon jól vagyok. Egyedül is. Mosolygok, gyakran nevetek – a buszmegállóba sétálva menet is – valami apró hülyeségen, egyszerűen fun egy ideje minden. Plusz ha elfogadták, meghallgatták azt régen, hogy szeretnék barátnőt, akkor fogadják el azt is, hogy egy ideje már nem… Ne tudják már jobban mások, mit is szeretnék.

Miközben pontosan tudom, hogy egyesek kergetik azokat a bizonyos pillangókat, és ez érzelmileg erősen meg is viseli őket. Én nem játszom már soha többet ilyet. És egyébként meg tényleg, fent látjátok, kb. összegezve milyen volt az évem. Szerintem ez egy piszok sikeres esztendő volt.

És igen, innen is látszik, hogy egyébként egyesek nem értik meg, hogy én tényleg nagyon jól elvagyok így. Nekik egy dal bizony sokszor csak egy zavaró tényező, jobb esetben csak egy szimpla dal, míg egy film meg mondjuk csak egy szeánsz, egy digitális párna az elalváshoz. Bennem meg tényleg néha közös otthonra lelünk ezekkel a kis alkotásokkal. De már önmagában az a fajta kincskeresés is tetszik, ami ezekkel a hobbikkal jár. Ez is egyfajta játék. És azért közben megismerek országokat, korokat, világokat, zenészeket, rendezőket, írókat és színészeket. És minden egyes produkcióval egyre jobban megismerem saját magam is. (Így aztán egyre biztosabb vagyok abban is, hogy miről és hogyan szeretnék majd írni. Illetve ezt már el is kezdtem… 😅)

És egyébként mivel nagyon nehéz érzelmileg és érdeklődési kört illetően is kiegyensúlyozott, kedves, empatikus, támogató, odaadó, mosolygós, nem anyagias és érdekes nőt találni, hát családban nem is gondolkozom. Korábban “álmodozgattam” esküvőkről (??), de azt is elengedtem. Egyébként sem számít, nem attól lesz valami “igazi”. A szerelemben ettől még hiszek, csak a nőkben nem. 😀 Oké, kivételes nők biztosan vannak, csak én nem fogok a felkutatásukra éveket elpazarolni, miközben lehet “érzelmileg simán kifacsarnak” mások addig. De majd meglátjuk… (A jelen lévő, blogot rendszeresen olvasók kivételek lehetnek. 😅 Már ha még van ilyen nő. 😬😅) Helyén kell kezelni mindazt, amit írok, és írtam – mert néha valóban teli volt a kukim már mindennel.

És mindaz amit írok, írtam, nem csak rólam szól… Csak hát az igazságtalanság szimplán mindig fel szokott cseszni… Ezért húzom fel magam a politikán, bizonyos filmeken, sorozatokon, családi beszélgetéseken, az oroszok mocskos háborúját már nem is említve…

A magányos pasikkal senki nem foglalkozik. A neten meg youtubeon milliónyi anyag van, milyen nehéz egy átlagos pasinak párt találnia. Korábban írtam már, hogy a nők osztoznak a legjobb pasikon, aztán erről közben “fogalmuk sincs”… És akkor képzelje bele magát mindenki egy kicsit csúnyább vagy alacsony pasi helyzetébe… Kb. reménytelen. Intim, meghitt viszonyra esély? Nulla… Átlagosként is nehéz, nemhogy úgy… Az egyedülállóak még kisebbségben vannak, a társadalom és a politikai elit nem is nagyon foglalkozik velük. Család, család, család… És mi van azokkal akiknek még egy alkalmi sem jöhet össze? Ki foglalkozik az ő mentális egészségükkel? Egy punciról is csak álmodhatnak, nemhogy egy szerető, boldog családról…

És értitek… Egy nő fiatalon, illetve mondjuk 35 alatt vígan elvan egyedül. Ha akar, akkor kb. azzal fekszik le akivel akar. Ő dönt, egy átlagos pasi ezt nem teheti meg… De persze a férfiak jelentős része ehhez hozzászokik, alkalmazkodik. De erről már beszéltem…

Kiegészítem még annyival, hogy gondoljatok bele, hogy ha pl. én odamerészkednék egy csinos nőhöz, és azt mondom neki, hogy nagyon-nagyon vonzónak találom, és hogy szeretnék vele együtt tölteni egy estét, akkor mi történne? Azonnal dobnának, elutasítanának… Se beszélgetést, se randit, se szexet nem kapnék. Ha viszont egy nő teszi meg ugyanezt, kb. mind a hármat is megkaphatja… Még válogathat is az opciók közül. Ez valahol nagyon-nagyon szomorú. 🙁 Mert egy pasi lehet már sok visszautasítást átélt, vagy szimplán tök félénk, de már mit veszíthet alapon nekimenne egy ilyen „próbáljunk szerencsét” féle hozzáállással az áltana nagyon szépnek tartott nőnek… És ehhez igen nagy bátorság is kellene, mert ki akarna rengeteg +1x elutasítva, illetve nevetség tárgya lenni? Áhh…

Mondjuk én is passzoltam le néhányszor pár nőt, de hát ők nem is nyíltan csak egy estét ajánlottak fel, és én persze „kissé túlgondolós” is vagyok. Illetve pl. ezen esetekben beszélgetésre és randira simán kapható lettem volna – már akivel –, aztán alakul majd a dolog. De ha egy nőt szexuálisan visszautasít egy férfi, ezért vagy azért, akkor a csaj vérig sértődik, holott lehet a pasi akár járna is vele… Na de mindegy. Ezek persze már „kiragadottabb” példák… (Ha kicsit unnátok már a témát, akkor megjegyezném, hogy jönnek azért még érdekesebbek is. 😅)

Mondjuk eljön még az az idő, amikor az egyedülállóak lesznek többségben. Amikor már nekik is mondani kell valamit. Értük is kell tenni valamit…

De persze – folytatva a korábban elkezdett gondolatmenetet – amúgy sokszor nagyon meg tudok szenvedni érzelmileg az átmenetekkel, a kudarcokkal, de ha kimászom valamiből, akkor aztán idővel irány a végtelen. 😀 Igazából simán elfogadtam, hogy lehet életem végéig egyedül leszek. És ez bizonyos fokig elég felszabadító is tud lenni. Szerintem elég gazdag az érzelmi, lelki világom, szóval fel fogom találni magam. 15 év igazi szerelmes puszi, bármiféle csók, meg “minden nélkül” megvolt, jöhet hát a következő blokk… 😎 Nem függök majd senkitől érzelmileg sem.

Meg ezért a szabadságért sokan a fél karjukat odaadnák. Nekem meg itt van, ingyé’! (Oké, mindennek megvan a maga ára, de nem mintha életem potenciális szerelmeivel lennének teli az utcák, szóval…)

Amúgy meg már nem izgat igazából, hogy kinek kedveskedhetnék, hogy ki miatt vehetnék végre masszázságyat, stb. Úgysem értékelnék, és egyébként nem is akarok már senkit lenyűgözni. (Eddig sem nagyon jött be. 😅) Maximum, ha valakivel nagyon egymásra érzünk más téren is.

Az a baj, hogy sokszor magamból indultam ki, hogy biztos a “másik” is így vagy úgy látja a dolgokat, így szeretne, úgy szeretne, stb. Hát rohadtul nem! Srácok… Szomorú, de talán tényleg szinte egyetlen egy nő sem szeretne, illetve értékelne benneteket csak pusztán önmagatokért. Akkor sem, ha kedvesek, odaadóak, lelkesek, humorosak és érdekesek lennétek…

De visszatérve az elejére, több illető is – legyen az akár egy-két nem olyan gyakran látott kollégám vagy csak szimpla ismerősöm –, gyakran kérdezgeti az utóbbi időben tőlem, hogy “Na mi van a nőkkel?”. Pedig aztán nyilvánvalóvá tettem nekik a korábbi beszélgetéseink alkalmával, hogy kiszálltam egy már egy ideje ebből a buliból. De akkor is nyomasztanak az ilyen kérdésekkel, még ha magamban el is kuncogom már az egészet. Mintha hülye, életképtelen, szánni való valaki lennék, akinek egy lépés sem kell már az öngyilkossághoz. Miközben pl. az egyik ilyen kollégámnak lesújtóbb véleménye van a nőkről, mint nekem… Ő is sokáig élt egyedül, de már egy ideje van valakije…

Mindegy, csak tényleg unom. Kicsit mérgező ez az egész, amikor pedig itt van, hogy milyen “sok mindent” elértem tavaly, és még a kütyük cseréit is kimaxoltam hosszú évekre. Simán kinézem magamból, hogy ezekkel mozizzak otthon 10 év múlva is. A lényeg, hogy végre idén vehetek egy nagy levegőt, aztán elkezdhetem tovább építgetni, tervezgetni a jövőmet.

Kapcsolatokat illetően meg tényleg sok-sok aprócska sztorit tudnék elmesélni – még ha régiek is, vagy nem engem személyesen érintenek –, de amúgy nem látok fényt az alagút végén. Az egyik buszos sofőrünket kérdeztem a napokban, hogy “Na mi újság a nőkkel?!”, erre rávágta, hogy “Hát képeld el Renátó, buzi lettem!”. 🤣 Most lehetne azt mondani, hogy én “nyomasztom” őt ezzel a kérdéssel, de ő legutóbb akart párkapcsolatot, így gondoltam rákérdezek, szóval messze nem ugyanaz a helyzet.

Nem kell szerintem részleteznem, miért viccelte el ezzel a kérdésem. 😅

Ha egyszer

Most ott tartok, hogy ha egyszer a jövőben lesz egy klassz kocsim, az első randikra akkor is tömegközlekedéssel megyek. (Tudom, lehet mondtam már, de még tényleg megeshet, hogy lesz is ilyen az életemben.) 🤣 Ha nem tetszik, akkor meg pápá! És akkor nem beszéltünk arról, hogy jöjjön ő is hozzám. Gyakran. Kérés, könyörgés nélkül. Ha ez nem megy, akkor is pápá. Plusz ha az első randikon érzem, hogy valami eléggé nem oké, akkor legközelebb simán felállok, és megyek tovább – mondjuk haza, filmezni. 😅

Itt ez a fiatal hölgy is, és teljesen igaza van. Srácok! Lehet cuki és nagyon szép egy hölgy, de csak emiatt nem kell rögtön ájuldozni tőle. Már említettem, hogy érdemeljék ki a figyelmünket, időnket, energiánkat. Semmivel sem jobbak, többek nálunk. Sőt, sokan azt állítják, hogy a legszebb nők gyakran végtelenül buták és üresek. 🙂

Nekem amúgy nem kell autóért, taxiztatásért, vacsorákért és remélt nyaralásokért jutiszex’ sem. Nem kell semmi jutalom. Nem kell egy kikényszerített tranzakció, egy masszázságyon töltött órát nem vált ki egy mosoly és egy “szeretlek”. Akarjon adni, és kapni. A “tettek nyelvén” beszéljünk egymással. Szerintem elég nagy különbség lehet aközött, hogy valamit csak valami másért kapok meg, nem pedig azért, mert szimplán szeret mondjuk a másik. Nem ingyen, hanem pl. a személyiséged, közvetlenséged, kedvességed (stb.) miatt. Azaz rohadtul nem mindegy, hogy olyan az illető jelleme, karaktere, hogy tényleg képes megőrülni mondjuk értetek, vagy csak bevállal dolgokat, mert abból tudja, hogy így vagy úgy, de azért ő is jól jön majd ki belőle… Nyilván a kapcsolat a kölcsönösség alapelvére épül, de értitek…

De ilyen nem lesz. Ettől nem kell félnem. Inkább fognak szarul masszírozni direkt, hogy aztán ne is akarjam majd. Hallottam már ilyen történeteket… 😅 Igazából csak ilyen történeteket hallottam. 🤣😕 Aztán csodálkoznak, hogy a lelkesebb, odaadóbb fél belefárad, meg hogy elhal, rutinszerűvé válik az intimitás, és lassan elhidegül közöttük a kapcsolat.

A célok jövőre

Jövőre 666 film megtekintése a célom. 😈 Meg többet olvasok majd. Mivel nem kell, illetve nem is akarok sem kütyükkel, sem a lakással foglalkozni – ezekre elég sok időm elment idén –, hát lazán össze is jöhet akár.

Valamint folytatom a gépemen elkezdett történetemet. Szerintem írok legalább pár novellát. A bloggal kevesebbet foglalkozom, mert kb. nulla a visszajelzés. Bár annak örülök, hogy “elég sokan” látogatják. ☺️ Majd igyekszem azért az emlékezetes dolgokról beszámolni. Meg a fene tudja. Lehet aztán mégis több poszt lesz, csak nem írok mindig oldalakat…

Igen, megint ez a szuperérzékenyes dolog

Itt ez a kis videó erről az egészről – magyar nyelven. (Elvileg 3:21-re lőve, ha nem, akkor itt van biztosan időzítve.) Szerintem nagyon korrekt összegzése a dolgoknak.

Amúgy még nem, azaz még mindig nem olvastam el egy HSP-s könyvet sem. Már mondtam, hogy nekem a felfedezés volt hatalmas és pozitív meglepetés. Meg ahogy ráakadtam, hogy van ilyen. Persze rengeteg videót és cikket láttam, illetve olvastam. Majd elolvasok néhány könyvet azért, ártani biztos nem ártanak majd, és egyébként érdekel is a téma.

Amúgy pár napja találtam ezt a “webbeteg” cikket, ami igaz, hogy bár már lassan egy éves lesz, de megéri szemlézni annak is, akinek gyereke van, esetleg lehet lesz majd. Meg akkor is megéri, ha esetleg te is HSP-s vagy, illetve lehet egy ismerősöd az…

“A kutatások azt is mutatják, hogy a szülői melegség hiánya szuperérzékenységet okozhat a gyermekben, és ezt a tulajdonságát felnőttkorára is továbbviheti. Ugyanez vonatkozik a negatív korai gyermekkori tapasztalatokra is. Ha gyermekkorában traumát élt át, nagyobb valószínűséggel lesz felnőttkorára szuperérzékenysége.”

Ezen el is gondolkodtam. De én biztos, hogy ezzel, illetve így születtem. Apu szerint nagyon sokat bőgtem gyerekként. Sírtam otthon, az oviban és a suliban az egész osztály előtt, az első barátnőm előtt legalább kétszer, aztán sokáig semmi. Részben mert elvágtam magam a külvilágtól, szimulátoroztam, futottam, túráztam, és huzamosabb időre kb. csak a munkában társalogtam emberekkel. Aztán elköltöztem otthonról, aztán sajnos anyu is elment… Mondhatni, hogy közben, utána – kisebb-nagyobb megingásokat leszámítva – felépítettem egy kis falat magam körül, és edződtem is kicsit idővel. Vagy csak inkább már nem lepődök meg semmin sem…

“Előfordulhat, hogy elkerülheti azokat a helyzeteket, amelyek miatt túlterheltnek érzi magát.” 

Hát ez pipa. 

“Tanuljon meg nemet mondani az önnel szemben támasztott túlzó igényekre, alakítson ki egy egészséges határt az életében.” 

Hehe, hát mondjuk ez lehet a hölgyeknek annyira nem tetszik majd. 😂 Majd mondom “nekik”, hogy az orvosom ajánlotta. 🤣

“Hozzon létre egy biztonságos helyet/kuckót a maga számára, és törekedjen rá, hogy az otthona egy megnyugtató környezet legyen.” 

Pipa ez is. 😎

“Lehet, hogy több egzisztenciális szorongást éreznek, de nagyobb hálát is érezhetnek azért, amijük van az életben…” 

Hatalmas pipa ez is.

Meg persze egy csomó más dolgot is kiemelhetnék, de felesleges lenne. Az, hogy gyerekkorban valakiből simán lehet akár szuperérzékeny is… Hát érdekes. Ezt mástól is hallottam már. De erre majd még visszatérek.

Ez az “egzisztenciális szorongás” is különös dolog. Nem irigy vagyok, hiszen tényleg nem cserélnék senkivel. (Ennyi kedvencet nem tudnék elengedni csak úgy. Sok munkám és órám van “bennük”.😅) De most komolyan… Az, hogy bent és máshol is megkapom olyan nőktől is, hogy a kocsi ma már minimum, akik önerőből szinte semmit, de semmit nem tudnak (tudtak) felmutatni, az azért erős. Belőlem nem irigységet vált ki az, hogy valakinek a WC keféjét is aranyból öntötte ki a pasija, hanem bizonyos szintű “szorongást”. Jó, ez így leírva túlzás, hiszen az ilyen kapcsolatokat aztán végképpen nem irigylem. Még ha akár lehetnek szimplán szerencsések is, mert persze egy ilyen is lehet tiszta szerelem.

Egyszer ismerkedtem valakivel, aki mesélte, hogy a lánytestvére olyan valakivel jött össze, aki tényleg a világon mindent megtesz érte. Azt is hozzátette – akivel találkoztam –, hogy ő is valaki ilyet keres. Szorongás bekapcs. Nem vagyok egyszerű, az biztos, de ezzel nem csak én vagyok így.

És itt mindig felsejlik bennem a korábban már említett, azaz “Egy nő pusztán önmagáért egy pasit sosem fog szeretni.” féle dolog. Incel duma mi? Hát pedig. (Egyébként neten megkaptam egyszer, hogy incel vagyok, máskor meg azt vágták hozzám, hogy nem véletlen vagyok ilyen sikertelen a nőkkel. 😆) Nem felvágás, de azért lazán elég sok barátnőm lehetett volna…

Szegényeket finoman helyre is tettem. Mondtam, hogy akkor Puzsér is incel volt, a haverjaim egy jelentős része is… (Már linkeltem korábban, de hátha valakit érdekel. Időzítve.)

De tényleg nem vagyok sikertelen? Hát szerintem inkább szimplán HSP-s vagyok, aztán ez erősen megbonyolítja a dolgokat. Meg hát tényleg vicc kategória, amit a nőkkel kapcsolatban tapasztaltam…

Egyik kollégám mondta amúgy, hogy ő úgy akar indítani egy csajnál, hogy megkérdezi, lenne-e kedve elmenni vele valahova, ahol még nem járt. Mondtam neki, hogy ha az egy helyi kocsma a szomszéd utcában, akkor adom. De nem az persze, hanem valami külföldi út. Leidiótáztam. 😂 Szeretnek is bent az emberek. 😂 Persze csak röhögtünk aztán magunkon… 🙂

Aztán az ilyen pasik miatt is van az (meg persze leginkább a nők miatt), hogy ülünk bent a raktárban nyolcan, és kettő nálam úgy 8-15 évvel idősebb apuka (!) is azt mondta, hogy a nőknek a pénz a mindenük. Egyik mesélte, hogy a fia az első párkapcsolata alkalmával az első randit egy 70 ezres számlával tudta le. Ő fizette. Aztán eltartotta a nőt egy évig. A srác már gyógyszereket is szedett, mire kiszállt ebből a fenséges kapcsolatból. Mondtam is neki, hogy jó hülye volt a fia… De nem vette zokon, azt válaszolta, hogy “tudja”…

Na de ugye ilyen pasik mindig lesznek, még ha egyre kevesebb is talán. De addig is ehhez hasonlóakkal is kellene versenyezni. Hát köszi, nem!

Persze sok mindent takarhat, illetve jelenthet ez az egzisztenciális szorongás. Nekem pl. a kapcsolatokba vetett hitem is csorbíthatja, erre nem vagyok, leszek képes, ezt-azt nem tudom, tudnám, akarnám megadni… Valamihez teljesen lehet fel kellene áldoznom minden időmet és pénzemet… Meg hát már önmagában az is kérdésessé teszi a dolgokat, ha elkezdek szorongani… De ha meg ugye tényleg “fel kellene áldoznom magam” – elsősorban – a másik álmaiért és céljaiért, akkor mi is kell valójában “belőlem” egy nőnek?!

Bár többször hallanám egy nőtől, hogy tök jó, hogy van egy klassz lakásom, stb., és tök jó, hogy merek nagyban gondolkodni, nem pedig – mint sokan mások – csak elverek milliókat kocsira. Sokszor teljesen feleslegesen.

Egyébként meg – ha már itt vagyunk –, nézzük meg mi is számomra a romantika és a szerelem. Nem az, ha rohanok kocsit venni ész nélkül, nem az, ha virágokkal halmozom el a nőt. Ahogyan nem is az, hogy csinálok pár finom sütit a konyhában, stb.

A romantika és a szerelem valami olyasminek a lenyomata lehet, amikor képes vagyok valaki miatt a hidegben több órát is várni egy vonatra. Rendszeresen is. Amikor képes vagyok futva hamburgert hazahozni a másiknak, hogy ki ne hűljön neki. Amikor unszolás, említés nélkül is képes az ember órákat buszozni, átsétálni a másikhoz. Szar időben és akkor is, ha éppen nagyon fáradt. Amikor kérdés, kérdés nélkül is gesztusokat gyakorlunk a másik felé.

Persze lehet mondani, hogy ez mekkora csicskaság, de ha ez kölcsönös, az már aztán valami. Pláne aztán a mai világban…

Vastagon kitömve virágokat és kocsit prezentálni önmagában nem sok plusz hozzáadott értéket feltételez…

Na de ebbe már nem is megyek bele mélyebben… Meg persze ki vagyok én, hogy megmondjam ki és kit, hogyan és miért szerethet. Meg lehet totál hülyeség mindaz, amit írok.

Amúgy igazából ez a HSP-s dolog szerintem nálam úgy lehetett, hogy alapból is szuperérzékeny gyerek voltam, aztán erre rájöttek a szülői elvárások – legyek kitűnő, jeles, stb., konkrétan egy hármast nem mertem otthon elmondani –, aztán a lányoknál kb. nulla sikerem volt, elég durván, bunkón reagált a közeledésemre szinte mindenki… És sajnos nagyon pattanásos srác is voltam… Jó mediterrán, szőrös lábakkal. 😂 És akkor ezzel kb. bele is kerültem egy spirálba. De ezt is lehet említettem már. Aztán itt vagyok. Beszélgetek magammal a blogomon. 🤣 Nem, persze hogy nem vertek, nem bántottak otthon sem, de érzelmileg nehéz volt megfelelni, meg feldolgozni bizonyos dolgokat, kapcsolatokat, illetve azok hiányát. Meg a lányok “stílusát”.

Gyerekként meg “hiába” vár valakit otthon szerető közeg, ha mondjuk az én fiam még nem tudna, merne, akarna beszámolni az esetleges “kudarcairól”, akkor ez a fajta külső érzelmi hatás – sikertelen barátnőzések – hatványozottan és tartósan lehúznák, hiszen nem tudnám, meg sem próbálhatnám felvidítani, ha nem mond el semmit ezekről. Álmokról könnyű mesélni, a kudarcos valóságot már nehezebb másokkal megosztani…

Nyilván egy anya vagy apa szerencsésebb esetben általában szereti a gyerekét, de ha azt látja egy gyerek, hogy mindenki másnál “értéktelen kacat”, akkor abból aztán ki tudja még mi alakulhat ki. Persze ezzel aztán sok újat nem mondtam…

Nem akarok úgy tenni, mint aki ehhez is ért, de tényleg más szinten mozog a szülői szeretet és a külvilág lakóival ápolt kapcsolat minősége. Jobb esetben egyik sem igazán nélkülözhető hosszú távon.

Gyerekként az első komolyabb romantikus csalódásokat – különösebben fiúknál – nem elég szülői oldalról annyival elintézni, hogy “Majd lesz más, előtted még az élet!”, hiszen az egy különösen intenzív időszak érzelmileg.

Igazából egyszerre szívás, meg tök jó dolog is az egész HSP-s dolog. Az biztos azonban, hogy nem cserélnék senkivel. Ez vagyok, örülök, hogy ilyen lettem. Még ha elég küzdelmes is. Magányos dolognak is mondhatnám, különösen ebben a modern világban – pasiként meg aztán pláne… De ugye nem kellene feltétlen annak lennie. Viszont az is biztos, hogy nem is véletlen lesz majd mellettem az én leendő párom… Már ha lesz ilyen persze. Ha nem, akkor folyt. köv. 😅 Mármint veszek masszázságyat magamnak, meg valami masszázsmatracot ráterítek aztán olyan villanyszámlát csinálok, amihez PAKS 3 is kevés lenne. 😄

Nincs valami meleg otthon

Jut eszembe, képzeljétek, január 5. van, de még nem fűtök. A harmadikon – egy négy emeletes társasházban – lakom. Néha egy-egy órára benyomom fűtésre a légkondit, de van, hogy napokig azt sem. Mindig úgy voltam vele, hogy majd jövő héten begyújtok, de még az is lehet, hogy kihúzom így a telet. 😀 18 fok van általában mostanság amikor hazaérek. Nem sok, de télikabátban nem fázok a TV előtt. 😂 Jó, csak vicceltem. 🙂 Felöltözve, pokróc, aztán kész. Rajtam aztán ne keressen az a köcsög Putyin egy forintot se. 😅

Néha szoktam a ChatGPT-t is faggatni. Legutóbb rákérdeztem, hogy miért jó szuperérzékenynek lenni. 😅 (Nem mintha nem tudnám, de érdekelt mit is ír majd és hogyan.) Hát tényleg meglepő, mennyire klassz választ adott. Itt tudjátok elolvasni. És értitek, látjátok, még vissza is kérdez… Kíváncsi lennék, nektek is hasonlóan válaszol-e, illetve nálatok is élből visszakérdez-e, ha betűre pontosan ugyanezt kérdezitek tőle.

Tényleg “beteg”. Mi lesz itt évek múlva… 🤔😅 Most pedig mentem, remélem nem voltam unalmas. 🙂