A Decision to Leave – délutáni vetítése után – este 18:45-kor erre a filmre ültem be a moziban. Nem is véletlen… Hogy mennyire érte meg? Hát annyira mindenképpen, hogy utána önfeledten mosolyogva jöjjek ki a moziteremből, pedig aztán Bernáth Szilárd első egész estét alkotása eléggé lehúzós témát dolgoz fel.
Hogy mi is lenne ez a téma? Amikor a film leírásával találkoztok, akkor ezzel a mondattal szembesültök legelőször: „A juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádám magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását.” Én is csak ennyit tudtam róla, meg még azt, hogy a filmet Serrano története ihlette. Vele igazából csak a 444-es videókban találkoztam. (Itt az első és második rész is.) De nem rémlett kifejezetten sok minden, csak az, hogy nem volt egyszerű gyerekkora, és hogy egy leszakadt, sokak szerint kilátástalannak titulált régióból próbált meg feljebb kapaszkodni.
Szerintem közel zseniális film Bernáth Szilárd rendezése. De tényleg úgy érzem, hogy keresve sem találhatnánk benne hibát. Visszafogott, de közben egészen hitelesnek tűnő képet mutat arról, hogy Larrynek hol és milyen problémákkal kellett megküzdenie. Hogy aztán mibe menekül Larry, és minek a segítségével próbál túlélni a meglehetősen hányattatott sorsú karakterünk? Hát a rappeléssel. Igen, azzal.
De hát Larry dadog nem? De. Ez az egészben a legszebb. Mármint, innen – az ő képességeivel és családi hátterével –, hogyan építi fel magát, talál-e segítő kezeket, vagy senki nem veszi elég komolyan? Van-e ehhez egyáltalán bármi tehetsége? Mennyiben járul hozzá ez a lelkesedés és elhivatottság ahhoz, hogy túllépjen saját maga, valamint mások által is beárnyékolt önmagán?
A produkció szerencsére nem csak ezzel a felemelkedési ívvel foglalkozik. (Amely egyébként is ki tudja meddig tart ugye…) Larry édesapja ugyanis nem egyszerű eset… Larrynek így tényleg több fronton is helyt kell állnia. Ő nem nulláról, hanem szinte már valamiféle körhátrányból indul. És akkor itt megint eljátszhatjuk a pszichológust… Szerintem a teljesen normális, minden téren (lelkileg és szellemileg is) egészséges, átlagos emberek is kompenzálnak valamit valamivel. Azok akik valamilyen szinten – akár önmaguk hibáján kívüli okokból – bizonyos nehézségekkel kénytelenek együtt élni, nem tehetnek nagyon mást, minthogy először alkalmazkodnak, majd szépen lassan arra koncentrálnak amiben igazán jók lehetnek. Ezzel persze a szerencsésebb emberek is így lennének, szóval nincs ebben semmi új – mondanátok –, de nem szabad elfelejteni, hogy nekik nem feltétlen kell nagyot gurítaniuk.
A színészek egyébként parádésak. Most, hogy meghallgattam a főszereplővel valamint a rendezővel egy 83 perces podcastet, még inkább többre tartom a filmet. A befejezés meg úgy szenzációs, ahogy van. Abszolút megalapozatlan az a félelem a produkcióval kapcsolatban, hogy a jómódú, budai értelmiségi rétegből bizonyos személyek félreértelmezve látják és tálalják számunkra ezt az egész közeget. A rendező azt is elmesélte az alábbi podcastben, hogy ő úgy ment le a terepre, hogy tulajdonképpen akkor még nem is reklámozta ott, hogy egy film forgatásához gyűjt igazából anyagokat.
Tavaly a Külön falka lett az egyik kedvenc filmem, idén meg a Larry. Ha nem is ér fel teljesen előbbihez Bernáth Szilárd első nagy rendezése, nehéz lenne nem azt állítani, hogy ennél ütősebb bemutatkozást nagyon kevesen tudhatnak magukénak… Várjuk a következőt!
9/10
