What Maisie Knew [ Maisie tudja ] – 2012

Pont az előző bejegyzésemben írtam David Siegel és Scott McGehee legutóbbi közös filmjéről, a Montana Story-ról, aztán mivel sokat nem mondott hirtelen a nevük, utána is néztem, milyen filmeket köszönhetünk nekik. És ott volt köztük ez a aprócska, de gyönyörű és szívszorító történet is.

Nem kifejezetten nagy elvárásokkal ültem le elé, de azért lelkes és óvatos optimizmus járta át a lelkem, pláne, hogy alig aludtam az elmúlt pár napban, de valamiért erre felettébb kíváncsi voltam. Jól is tettem, mert a film nagyon magával ragadó lett. Egy kislány útját követhetünk végig; láthatjuk, hogy a szülei egyre romló kapcsolatára és a válásuknak kihívásaira miképpen is reagál ez a hihetetlen aranyos kis csöppség. Mert tényleg az. A Maisie-t alakító Onata Aprile több mint imádnivaló. Ahogyan a történet maga is az volt. Együtt lüktettem a kicsivel szinte, szorítottam érte, miközben ezek felváltva, gyakran egymást erősítve kísértek a filmezés során: nagy levegő – visszafojtott lélegzettel –, mosolygás, szomorúság, düh, értetlenség, szeretethiány, csalódás, könnyek és hát persze szeretet és még egy kis adag szeretet.

Borzasztó giccses kis bevezető volt ez mi? Dehát ha valami ilyen… Mármint jó értelmében. A What Maisie Knew egyik nagy erénye, hogy bár a giccs határán táncol, azt nem lépi túl, viszont ettől még abban biztosak lehettek, hogy becsületesen megdolgozza az embert. A film elején bár nyilvánvalóvá válik az alapszituáció, azért így is lesz pár kisebb-nagyobb meglepetés, és bizony az én szívemhez egyre közelebb és közelebb lopta magát nem csak a kislány maga, hanem úgy ahogy van, ez a másfél óra, valamint lényegében az egész felvázolt helyzet is.

Nekem nagyon tetszett a film, vannak benne kifejezetten szép képek, Onata Aprile pedig szenzációs. Tényleg az. Most felsorolhatnék pár olyan filmet, amelyben szintén különböző fiatalok kiváltképpen nagyszerű alakításaikkal találkozhatnak a nézők, de úgy érzem, hogy ez a kis hölgy valami olyasmit tett le itt az asztalra, amelyre nem sok példa lehet a filmtörténelem során, sőt tovább megyek, szerintem ha gyerekek színészi munkáját és teljesítményét kellene értékelnem, ez lenne az új etalon. Egy olyan új mérce, amelyet túlszárnyalni nagy eséllyel lehet már senki nem fog az én életem során. Elhamarkodott megnyilatkozásnak tűnhet, de ez van. Maisie itt sokat van a képernyőn, rengeteg mindenre kell megfelelően reagálnia, érzésekre és helyzetek sokaságára kell hitelesen pulzálnia. És ő gond nélkül vett minden akadályt. Nem csupán néhány jelenet erejéig remekelt, hanem egy filmet töltött meg igazi élettel.

De ne féljetek, nem lesz annyira (jó értelemben véve) szenvedős ez az utazás, hiszen olykor kifejezetten fel is pörög a történet, és bár a film sok újat nem mond, attól még valami egészen ámulatba ejtő az, ahogyan elmeséli Maisie és a többiek ügyes-bajos dolgait. Rám tényleg kifejezetten nagy hatással volt ez a film. Többször is összetörték a szívem, hogy aztán pár perc elteltével megint tudjak mosolyogni, és bizakodhassam valami – remélhetőleg tartósabb – pozitív fordulatban.

A képek olykkor nagyon eltaláltak voltak, és felettébb örülök, hogy Maisie ennyi közelit kapott. Tényleg azt éreztem, hogy a rendező is nagyon tisztában volt a kislány kiváló alakításával, és nem félt ezt hozzánk sem közelebb hozni. Ami még nagyon jót tett a filmnek, hogy bár ő van a fókuszban folyamatosan, a többiek is élnek és mozognak, még ha valamilyen szinten felületesnek is hathat a ténykedésük. Engem szépen lassan beszippantott a dolog, és hát mint mondtam, teljesen át tudtam érezni ezt a helyzetet, néhány karakterért pedig szinte lerágtam a körmömet is.

Ki lehetne elemezni, és boncolgathatnám mi az, ami egy ilyen helyzet során fontos lehet a gyerekeknek, egészen onnantól kezdve, hogy milyenek is alapvetően ők fiatal korukban, de úgy érzem ezt azért – jobb esetben – mindenki tudja. Arról is lehetne sokat beszélni, hogy kinek, mikor mit kellett volna tennie és legfőképpen miért. De lehet az is éppenséggel, hogy ez volt az egyetlen járható út, és akkor most lehet pont így lett minden „a lehető legjobb”? Valamin persze felesleges lenne agyalni, ez azért csak egy film. Sok mindenbe bele lehetne még menni, főleg ha spoileresen is érinteném a dolgokat, de tényleg nem akarom elvenni ennek a csodás élménynek az élét. Szóval ha tehetitek, ne hagyjátok ki.

9.3/10

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük