Címke Aura Garrido

Stockholm – 2013

Netflixen feldobta ennek a 2013-as filmnek a poszterét, én meg kicsit utána mentem. Spanyol romantikus dráma, kevés értékeléssel. De azért még pont olyanokkal, amelyek egyfajta bizakodásra is okot adtak. És hát azért imdb-n ott van az a “12 wins & 17 nominations” is. De klassz egyébként ez a poszter – tudatosult bennem egyre inkább –, miközben éppen elolvadtam, mert hát milyen remek volt ez a másik kép is ott? És emezen meg csak úgy sétálnak, és látszólag jót beszélgetnek ők ketten. Hát pontosan ez kell most, egy egyszerű kis romantikus valami – gondoltam magamban.

Fókusz
Focus

Aztán a film első fél órája mi volt már kérem szépen?! Egyes jelenetei konkrétan akár egy Richard Linklater filmből is ki lehetnének vágva, bizonyos hangulati elemei és képei meg egyenesen a The Worst Person in the World-öt idézik meg bennem. Szinte minden képe annyira eltalált és annyira jól illeszkedik az adott jelenetekhez, hogy tényleg kockánként ki lehetne elemezni a filmet, már csak azon okból kifolyólag is, hogy még inkább tudatosítsuk magunkban, milyen gyönyörű munkával is van dolgunk. Vagy pont hogy nem szabad semmi ilyesmit tenni, csak elveszni bennük…

fokus

Mert azt bizony el lehet. Két karakter beszélgeti lényegében végig ezt a vérbeli művészfilmet. A miért az nem lehet túl nagy titok. A meddig és hogyan az már egy fokkal érdekesebb… Most nem írom le, hogy mennyi különbség van a két karakter között, már ha vannak jelentősebbek egyáltalán… Ki tudja, kit látnak, kit szeretnének látni a másikban. Ki tudja, kinek mire van szüksége… Ki tudja, ki és mit tud megadni a másiknak… Rengeteg kérdés, de ezek csak apránként villannak be nekünk. Körülbelül úgy és akkor, ahogyan a szereplőknek is szembesülniük kell bizonyos kétségeik gondolatokban, illetve szavakban való kivetüléseivel.

A filmben pontosan olyan precízen rakosgatnak egymásra minden egyes pillanatot, mintha azt valahol egyszer már megálmodták volna. Érdekességképp megemlíteném, hogy Rodrigo Sorogoyen gyakorlatilag közösségi finanszírozással hozta tető alá ezt az egyesek szerint már-már kultikus második filmjét, amellyel – mint már említettem – több díjat is elnyert.

Aki azt hiszi viszont, hogy engem csupán annyival le lehet venni a lábamról, hogy egy jó operatőr előtt elbeszélget egymással két szereplő, az azért téved. Érezni is akarom, hogy élnek és lélegeznek. Érezni, hogy izzik köztük a levegő. Vagy épp azt, hogy feszengenek. Mindent. És ilyen szinten ez a film mindent megadott, amire csak vágyhatnék. Most mondhatnám, hogy bizonyos mondatok és momentumok alatt mintha én saját magam köszöntem volna vissza a képernyő virtuális vásznáról… De ugye ilyet nem tesz egy “kritikus”…

A Stockholm sokkal több, mint aminek az elején gondoltam, de annyival szerencsére már nem vállalja túl magát, hogy ettől a súlytól – és a felstrófolt elvárásoktól – időközben összeroppanjon. Bombasztikus meglepetés, egy igazi kis indie gyöngyszem. Nem mindenkinek fog bejönni, ez nem is vitás. Aki viszont nyitott erre a műfajra, és szereti a drámákat, az tegyen vele egy próbát. (Netflix-en nézhető.) Nem egy végtelenül elvont művészfilmről van szó, hiszen egy meglepően hétköznapi szituációba kerülünk bele, amit a két főszereplőnk maximális átéléssel voltak hivatottak előadni. Aura Garrido meg valóban minden téren levett a lábamról… És most nem csak a nyilvánvaló külsőségekre gondolok… Gondolom nem csak én vagyok ezzel így.

Spoileresen is elég izgalmas lenne kitárgyalni a filmet, de ezt meghagyom későbbre. Majd egyszer lehet írok a kedvenceimről, hogy mit, kit és miért szeretek bennük a legjobban. Majd jól elvitatkozok benne magammal.

Tavaly a Come True talált be első filmként nagyon, idén meg a Stockholm. Ezek után jövőre is tuti valami alig ismeret filmmel kezdem az évet. A pontszám meg… Nem is tudom. Erős. Nagyon erős. Lehet megy ez még feljebb is idővel. Addig meg…

9.4/10