Happy Old Year [ Hogyan lépjünk tovább? ] – 2019

Ezúttal egy majd két órás thaiföldi romantikus dráma talált be nálam. A film leírásánál az alábbi sorral találkozhattok. „A love story for those who want to move on but find it hard to let go.” Mondjuk ezzel sok újat nem mondtak, mivel a magyar címe eléggé magától értetődővé teszi, hogy kikről, illetve talán inkább kiknek szól a történet.

Egy meglehetősen lassú kis alkotás ez, és részben emiatt is biztos vagyok benne, hogy ez még kevésbé lesz mindenkinek ajánlható. Pedig aztán ha túléljük az első 15 percet, akkor onnantól kezdve már nem lesz nehéz szeretni ezt filmet, amelyik elvileg azoknak szól, akik valamiért sokat „tépelődnek” egy szakítás után – akiknek a múltja valamilyen szinten nem csak a jelenüket, hanem a jövőjüket is felemésztheti. De hogy tényleg róluk és nekik szól?

Hát, nem tudom. Mármint van benne jó néhány tanács. De hát néha azzal is teli a padlás ugye. Szóval igazából én ezekkel ebben a formában nem nagyon tudnék szerintem mit kezdeni. (Ezen tippeket egyébként nehogy valaki valamiféle szájbarágós és szentimentális okoskodások formájában képzelje el.) Valakinek persze lehet használ, emlékezteti őt dolgokra, de közben meg ez egy „szerelmi történet” is… Na most egy szakítás után (x idővel is) eléggé érdekes élmény lenne Nawapol Thamrongrattanarit ezen rendezését megtekinteni. Így is erős volt, így is ott ütött, ahol csak ért – ha nem is minden egyes jelenet alkalmával… Én meg közben – leengedett kezekkel – csak néztem ki a fejemből… Valahol azért kellett ez. Nem is kimondottan a leckék miatt, hanem csak úgy összességében. A szerelem és a múlt néha fáj. De még mindig ott a jelen, meg a jövő. Utóbbi lehet sokkal fényesebb és jobb lesz, mint azt bármikor is reméltük volna „azóta”. (Aztán persze az is előfordulhat, hogy ennél csak rosszabb lesz minden, de hát ez ellen tehetünk azért ezt-azt…)

A lényeg az, hogy ez a produkció nagyon jó. Képeivel, hangulatával, karaktereivel könnyedén magához édesget. És akkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az, amiről szól, milyen csodás, különleges és bensőséges kis betekintés egy olyan – lélektanilag komolyan megterhelő – helyzetbe, amelyről valószínűleg senki nem beszél szívesen. A Happy Old Year szerencsénkre nem akar több lenni annál, mint amire vállalkozott. Ezt pedig nagyon jól is teszi, mert ha valami, akkor ez kétségtelenül egy elég fontos téma, amelyet kár lett volna más dolgok árnyékába száműzni. Talán sokkal fontosabb is, mint azt elsőre az ember gondolná. Lehetnek itt lenyűgöző és felejthetetlen első randik, csókok és ölelkezések megfilmesítve és elmesélve, ha a szakítás utáni első igazi lépéseink adott esetben talán mindennél kiemelkedőbb jelentőséggel bírnak a későbbiekre vonatkozóan. Akár leszünk még szerelmesek, akár nem…

Nekem a film visszafogottsága tetszett leginkább. Az, hogy nem csavarták túl a cselekményt, nem vált kapkodó fejetlenségbe az egész, amely görcsösen ragaszkodott volna mondjuk legalább egy új remény és új szerelem féle ígéret belebegtetésére. Ettől független mindenki kaphat valamit, aki hajlandó végignézni. A Happy Old Year egy kimondottan elgondolkodtató munka, amelynek vélt és valós tanulságairól (vagy éppen azok esetleges hiányáról) rengeteget lehetne beszélni és írni, pláne ha azokat a személyes megtapasztalásokkal kiegészítve és alátámasztva dolgozzuk fel magunkban.

Abból a szempontból mindenképpen kellemes emlékeztető, hogy – tartsunk akárhol is éppen az életben –, nem nagyon létezik olyan, aki „mindenkor és mindent is visz”. Ritkán vannak olyanok, akik mindig nyertesek az életben. De még ha többségében ilyen szerencsések is lennének, ez ugye most nem a győzelemről, nem a felemelkedésről, még csak nem is az igaz szerelembe vetett hitről, hanem talán a szakadék irányába tartó, egyre tempósabb menetelés elkerüléséről szól. Arról, hogy akár te szakítottál valakivel, akár nem; érezd és tudd, hogy habár olykor még úgy is tűnhet, de messze nem vagy egyedül az érzéseiddel. És szerintem ez már valami.

9/10

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük