progressive metal

Thy Catafalque: Vadak – 2021

Szokásos sztori, mászkálgatok RYM-on, erre látom a new music alatt, hogy hoppá, mi is van itt 3.8-as értékelés alatt, csak nem a Thy Catafalque? Hát de. Mondom magamban, nem hiszem el, hogy megcsinálták megint. Pedig ez a helyzet… (Azóta, hogy ezt elkezdtem írni, már felkerült az éves listára a lemez, jelenleg 3.72-vel a 12. legjobb album az idei évben, úgy, hogy az év felét már letudtuk!)

Róluk érdemes annyit tudni, csak úgy, a miheztartás véget, hogy rateyourmusicon leginkább a 2004-es Tűnő idő tárlat-tal futottak be, aztán az azóta eltelt időszakban megjelent további hat felvétel egyike sem esett 3.47-es átlag alá, ami baromi erős, hazai zenekarokat és zenészeket illetően bátran állíthatom, hogy példátlan. Azonban ez csak az érem egyik oldala, a másik pedig az lenne, hogy mennyire is népszerű, már-már “populáris” a Thy Catafalgue; két lemezüket is több mint 1400-an értékelték, de ezen oldalakon túlmutatóan is bátran állítom, hogy itthon egyfajta hivatkozási alap lett ez a szólóprojekt; nálunk ők jelentik azt a bizonyos mércét.

Hát ha másra nem is, arra jó volt ez a kis bevezető, hogy fejben elhelyezhessük, hol is helyezkedik el ez a munka a virtuális zenei térben, de még teljesebb lesz nyilván a kép, ha leírom, hogy stílusok vonatkozásában főleg az avant-garde-, a progressive-, és a black metal képviselteti magát, ezeket olykor megfűszerezik folkos és elektronikus elemekkel is, ami akár sok is lehetne így egyszerre, de valami brutálisan harmonikus egyveleget alkot ez a több mint 60 perces anyag, tényleg el lehet mondani, hogy egyik zenei elem a másiknak támasza.

Kátai Tamás munkája minden téren lehengerlő, az ő nevét illeti ez a visszafogott, elegáns borító is. Mindemellett sok a közreműködő a lemezen, valamint iszonyat mennyi helyen dolgoztak a felvételekkel, és valóban eléggé meglepő, hogy ilyen minőségi és sokszínű albumot ilyen rövid időn belül össze tudtak hozni, hiszen a Naiv c. lemezük ugye nem is olyan rég – 2020 elején – jelent meg. Persze itt bejátszhatott a covidos “szünet” is, de őszintén nem tudom, hogy mennyit turnéztak volna a srácok mostanában, és hát Kátai Tamás egyébként is mint egy úthenger, fáradhatatlanul szállította a jobbnál jobb lemezeket az elmúlt pár évben. Ezen felocsúdva aztán rá is kerestem, hogy mennyit turnéztak ezen formáció égisze alatt, és lám, jól sejtettem; “nem sokat”. Kátai a Thy Catafalque kapcsán többször is kijelentette már, hogy ő maga biztosan nem tervez koncertet a projekttel, ennek ellenére az idei Fekete-Zaj legnagyobb dobása idén pont hozzájuk köthető:

Kátai Tamás életműve még sosem mutatkozott be élőben, ezúttal is kifejezetten a Zaj kedvéért állt össze egy 30 tagú zenei kollektíva, hogy MEZOLIT – Mesék a Thy Catafalque-ról néven, Tamás iránymutatásával életre keltsék dalait. Erről az estéről még sokat fogunk beszélni…”

Hát mit tagadjam, az elmúlt években nem nagyon jártam koncertekre – mármint egy bécsi kiruccanást leszámítva, ahol a kanadai Alvvays-t néztük meg egy barátommal –, szóval inkább passzív zenehallgató szerepét töltöttem be, de ez az esemény igencsak erősen felkeltette a figyelmem; úgy érzem, ha valahova, hát ide el kell jutnom idén.

Visszatérve a lemezre; változatos, végletekig kimunkált, már-már tökéletesen letisztult hangzással bír. Szerintem meglehetősen fogós szerzeményekről van szó, könnyen elkapja az embert a fonalat, és azért ez nem mindig volt így. Igen, szerencsére végtelenül szórakoztató már első hallgatásra is, miközben kellő mennyiségű felfedeznivalóval is szolgáltat a későbbiekben, így ráunni nem egyhamar fog az ember. Tudom, mert last.fm-en a számlálóm már 217-nél jár – csupán az elmúlt hét napot nézve.

Az első számhoz készült klipp (a fentebb található Szarvas) már két hónapa fent van youtubeon, és azt kell mondanom, hogy sajnos méltatlanul kevesen látták. Tényleg nagyon elszomorít a dolog. Pedig zseniális az egész; az elején az elektronika misztikussága is már magával ragadó hangulatot teremt, minek után megérkeznek természetesen a gitárok is, hogy aztán a későbbiekben – egy kis kitérőt követően – szinte gótikus klasszikusokat idéző dal bontakozzon ki előttünk. A klipet rendező Guilherme Henriques visszafogott és valamilyen szinten végig statikus képekkel dolgozott, amelyek kétséget kizáróan kiválóan állnak ennek a nyitódalnak.

Nem szeretnék tételesen végigmenni a lemezen, de úgy érzem ezzel ők lesznek az idén legtöbbet hallgatottak nálam last.fm-en, egyszerűen nem tudok elszakadni tőle, mindezek mellett pedig újra és újra fel szeretném fedezni a korábbi alkotásait is. Pontszám? 10/10 nyilván, szóval gyorsan megyek, megnézem, hogy hol és milyen formátumban is kellene ezt beszereznem… Általában a bandcampes digitális verziót preferálom a nagy kedvenceknél, de ezt úgy vélem hiba lenne nem a polcomon is tudni.