Címke akciófilm

Avatar: The Way of Water [ Avatar: A víz útja ] – 2022

A második részek nagy mestere, James Cameron életének jelentős részét erre a projektre szánta. Hogy minek, azt nem tudom. Mert ezért bizony kár volt… Sokféle véleményt lehetett hallani, olvasni a második résszel kapcsolatban, de azért nem lehetett nem észrevenni, hogy a kritikusok ezért már kevésbé voltak oda… (Metacriticen a folytatás csupán 67, míg az előzmény még 83 százalékon áll.)

De engem nem kifejezetten érdekelt ki és mit mond. És az sem számított, hogy az első epizódot is csalódásként éltem meg. Miért? Mert úgy voltam vele, hogy oké, Cameron megálmodott egy komplex (?) világot, ennek pedig kellett egy ilyen első epizód. Legyen. De innentől kezdve lesz csak igazán szabad a pálya, az “ismeretlen” világban bármit, de tényleg bármit elmesélhetett volna. Készíthetett volna egy egyszerű szerelmes filmet, egy helyi konfliktusokról szóló mély családi drámát, bármit…

Ehelyett csinált egy végtelenül egyszerű, ostoba, de közben azért szerencsére legalább látványos háborús filmet. Rövid kritika lesz, mert nem érdemel a film többet. Szóval az alapfelvetés, a konfliktus kiindulópontja, és annak “magyarázata” már önmagában is nevetséges. Nincs mélység, nincsenek okok: nem látunk bele, hogy bárki tárgyalt volna bárkivel, vagy legalább próbált volna, nem látjuk, érezzük, hogy miért így jönnek a megszállók.

Azt látjuk, hogy van egy ostoba főgonosz (aki személyében meg is testesíti a gyarló emberiséget), akivel szemben a másik oldal képvisel a filmben minden jót, amit jónak tarthatunk: érzelmesek, családcentrikusak, barátságosak, a természettel együtt élő és lélegző, azt megbecsülő egyének közösségeit. Ez már itt sok… És hol van még a vége…

Minden felismerés, minden gondolat egyfajta giccshalmaz részét képezi, szájbarágós az egész, úgy ahogy van. A víz alatti jelenetek hiába festenek szenzációsan, ha aztán azt is túltolták. Legközelebb hegedülő fűszálak segítségével győzik le a gonosz ellenséget. (Én szóltam!)

Iszonyatosan gyűlölöm ezt a filmet. Érzelmes? Kinek? Mi? Miért? A két kezem kevés lenne arra, hogy számszerűsítsem mennyi film és sorozat alatt pityeredtem el – csak az idén folyamán. Itt ezzel szemben semmit nem éreztem, maximum frusztrációt… Oké, ez sem igaz. Sok mindent éreztem. Dühöt, és csalódottságot leginkább. Nem értettem, hogy ez mi akart lenni. Nem értettem, hogy egy ennyire szép film, hogyan lehet közben ennyire primitív is. Végtelenül idegesített, hogy ezerrel le akarták nyomni a torkunkon, hogy márpedig most hatódj meg, most sírd el magad, most legyél meghatott, és most csodálkozz rá a világ szépségeire…

Cameron ezer hibát vétett a filmmel kapcsolatban. Bizonyos tekintetben túl keveset akart markolni, más szempontokat vizsgálva meg túl sokat. Utóbbi persze szerintem kimerül a karakterek számában. Mert azokból kapunk szép számmal. Hogy minek, az egy teljesen jogos kérdés. Totálisan felesleges volt ennyi szereplő, hiszen a legtöbbnek nincs súlya, nincs kiforrot személyisége, azonosulási pontokról meg inkább ne is beszéljünk… Ha nem tud velük mit kezdeni, akkor lehet a kevesebb több lett volna…

Szerettem volna szeretni ezt a produkciók, hiszen Cameron nagy rajongója voltam: a Titanic mai napig az egyik kedvenc filmem – a régi nagyok mellett természetesen. Volt egy hatalmas Titanic-os poszterem is régen, miközben az extrás lemez most is itt feszít a polcomon, ahogyan a T2 is… De mit tagadjam: ez (vagy legalábbis a következő rész) nagyon remélem, hogy előbb-utóbb hatalmasat bukik. És részemről könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó film a rendezőtől, amit még moziban néztem meg…

Amikor édesapámnak szokásomhoz híven hangot adtam véleményemnek, és megemlítettem, hogy gyűlölöm az olyan filmeket, amelyben egy idő után már a rossznak szorítok, akkor annyit volt képes mondani lényegében, hogy gondolkozzam el rajta, miért is van ez. Nem vettem a szívemre persze, de ettől még igaz, tényleg egy idő után átálltam a másik oldalra… Annyira felbőszített Cameron filmje, annyira dróton van rángatva benne a néző, annyira túltoltak benne mindent, amiért persze egyébként valóban élni és küzdeni lenne érdemes, hogy nálam az már visszataszító volt.

Értem én, hogy valaki ettől még képes ezen meghatódni. Értem én, hogy mások vagyunk. De rám – ennyi remek filmmel és sorozattal a hátam mögött – ez már semmilyen szinten nem volt hatással. Szétszedhetném az Avatar: The Way of Water-t sokkal jobban is: a zene teljesen felejthető, és hát nem kevés – a korábbi munkáiból – az újrahasznosított elem sem, de szerintem kár lenne a gőzért. Most iszom egy kávét még, aztán nézek valamit, ami reményeim szerint meg is mozgat, és közben azért szól is valamiről…

2/10