Címke A múlt

The Past [ A múlt ] – 2013

Jaj istenem… Hát mi volt ez is? Asghar Farhadi iráni rendező és forgatókönyvíró leginkább talán a negyedik, az A Separation [ Nader és Simin – Egy elválás története ] című filmjével futott be, de olyannyira, hogy 2012-ben a filmje – többek között – Golden Globe, valamint Oscar-díjat is nyert, és ha ez még nem lenne elég, ezen alkotása a maga 8.3-as értékével IMDb-n a 117. legjobb filmként van rangsorolva, és metacriticen is 95 ponton áll. Ennél feljebb ugye meg – azt hiszem legalábbis –, már nem nagyon van.

Nekem is tetszett egyébként, de valamiért az akkor egy erős nyolcasnál megállt. Azóta láttam még tőle az azt megelőző, About Elly címet visel produkcióját, amely azonban még jobban levett a lábamról. Ezen kettős után bemutatták még további négy filmet, amelyek közül azonban sajnos egyet sem láttam. Egészen idáig.

Hol is kezdjem. Farhadi ismét egy olyan történettel állt elő, amelyben a válás egy meghatározó, központi elem, viszont ez csupán csak egy a sok kis kirakós közül, amellyel ezúttal megdolgoztatja a szívünket. Sötét, komor hangulatú történet ez, amelyben bár szinte mindenki keresi a magyarázatokat és a válaszokat, ezek esetleges megtalálása azonban nem mindig biztos, hogy a legjobban rávilágít az egyik helyes, és feltételezhetően járható kiútra.

A rendező úr szerencsénkre tényleg úgy dolgozik, mintha éppen legózna. Mivel nem egy egyszerű történetről van szó, ezért az alapok lerakása kiemelten fontos. A karaktereket nagyon jól megírta, miközben úgy vezeti őket, mintha mi sem lenne természetesebb neki. Nem tolakodik, nem erőltet ránk senkit és semmit, egyszerűen fogalmazva: nem tolja túl, valóban apró cseppenként adagolva haladunk előre, de még éppen úgy, hogy a figyelmünkön és érdeklődésünkön se essen csorba. Így bontakozik ki előttünk egy olyan történet, amelyre még én sem igazán számítottam, amelyre talán lélekben sem voltam teljesen felkészülve.

Azt hittem, ha sokkal többet nem is, de egy nagyon profin összerakott, viszont bizonyos panelek mentén elmesélt alkotást láthatunk majd. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Imádtam. Igen, vannak benne veszekedések, konfliktusok, de az írás nagyszerűségét mutatja, hogy nálam a csúcspontokat nem ezek és az utána lévő érzelmi kitörések jelentik. Annak ellenére, hogy vannak, akik ilyen vagy olyan okok miatt kifejezetten sokat szenvednek a filmben érzelmileg, nem kell megijedni, mert közben pedig nem egy igazi, élettel teli, szívszorítóan felemelő pillanattal is gazdagabbak lehetünk a megtekintése során.

Kérdés persze, hogy ezeket ki mennyire veszi észre, ki mennyire éli bele magát, de aki bátorkodik megnézni egy ilyen filmet, az úgy gondolom, hogy lelkileg fogékony az ilyen apró kincsekre. Mint fentebb írtam, egy 8-asról indult a film, de ahogy haladtunk előre az időben, úgy lettem egyre biztosabb benne, hogy lesz és lehet ez még 9-es is. Aztán jött az utolsó jelenet… Nem akarom az elvárásokat tovább fokozni, de nekem az, azzal a zenével és képpel… Csak néztem ki a fejemből…

Nagyon megérintett. Több rétegben is. És ez azért is különleges, mert Asghar Farhadi tényleg egyszerűen mesél. Mármint nem tol az arcunkba – minden áron – hangulatfokozó zenéket, nem játszik az idővel, nincsenek különböző, gyakran bevett “filmes trükkök”. Egy kezdetben talán unalmasnak látszó, de végtelenül realisztikus dráma a The Past, amely az idő előrehaladtával egyre inkább magával rántja a nézőjét. Hogy hova, milyen mélységekbe, és mennyire – akárcsak parányi – ígéret nélkül is teszi ezt, azt meg majd mindenki eldönti szépen magának.

9.6/10