8.2/10 – film

Certain Women [ Egyes nők ] – 2016

Kérem ez sorozatban a harmadik Kelly Reichardt film lesz, amelyről írok, de hát ez van, nincs megállás, míg az összes rendezéséről nem firkantok pár bekezdésnyit legalább…

A hölgy ezúttal négy női karaktert helyez a történetének középpontjába, de úgy, hogy mindenkinek meglegyen a maga kis sztorija. Ezen események és maguk a karakterek nem kapcsolódnak össze szervesen, de inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szükséges ezen kapcsolódási pontok mentén generált, majdani, robbanásszerű szituációkat a dolgok mögé látni. Inkább három kis rövidfilmről van szó, amelyeket a vidéki USA köt össze; az ottani hétköznapi nehézségeket és kilátástalanságot próbálja hitelesen ábrázolni mozgóképes formában, amely többé-kevésbé össze is jön neki.

A fényképezés és a hangulat ismét elsőrangú. A helyszínek, a hegyek és a vidéki élet olyan nagyszerű hátteréül szolgálnak a filmnek, hogy a megtekintése során, a szó szoros értelmében – tényleg szinte – minden egyes levegővétel átjárja az ember lelkét. A szereplők nagyon jók, a kiragadott és bemutatott eseményekkel viszont már nem teljesen vagyok kibékülve. Hogy ne köntörfalazzunk; az első karakterhez, Laura Dernhez köthető cselekmények még akár izgalmasak is lehetnének, valamiért még sem különösebben mozgattak meg, pedig itt még ugye egy fegyver is előkerült…

A másodikban aztán Michelle Williamsnek kellene eladnia magát és családját, és érdekes módon ez nálam annak ellenére jobban működött, hogy papíron igazából a három közül ez talán a legsemmitmondóbb. Oké, az is igaz, hogy ebbe viszont mindenki beleláthat, amit csak akar… Lehet ez erőltetettnek tűnik, de igazából tényleg mesélhetne sok mindenről a második rész, valamiért azonban hiányzik egyfajta igazi ív, nem látni, érezni, hogy hova is szeretne kifutni az egész, ez pedig valakinek simán lehet, hogy megüli a gyomrát. Persze azon is el lehetne merengeni, hogy ez a fajta filmkészítés mennyire lehet tudatos, hiszen kétségtelen, hogy nem mindenkinek jár, illetve nem mindenki érdemli ki alapból egy izgalmas, eseménydús élet – akár csak – ígéretét sem. Más kérdés, hogy ettől még felmerülhet bizonyos nézőkben, hogy az ehhez hasonló helyzeteket mennyire szükséges megfilmesíteni… Én persze teljesen nyitott vagyok ilyen téren.

A harmadik és egyben utolsó szakaszban Kristen Stewart által alakított Beth Travis roppant egyszerű, ámde felettébb erős kis drámájával zárul a film, és mit tagadjam, hogy nekem pont az utolsó nőtt nagyon a szívemhez. Az a fél órás kis történet önmagában olyan nagyszerű, és annyira sokfajta érzelmet képes előhozni és megmozgatni az emberben, hogy ha külön kisfilmként lehetne pontozni ezt az utolsó darabot, akkor arra kérdés nélkül rávágnám a 10/10-et is.

Szóval ezen – majd két órás – produkció megtekintése alapvetően pozitív érzésekkel töltött el, és persze ebben része lehet annak is, hogy a legerősebb szakasz volt a zárótétel, de abban is biztos vagyok, hogy valaki ezen történeteket végtelenül unalmasnak tartja majd. Sok újdonságot nem mondok azzal, ha leírom, hogy mindezek mellett a kritikusok ezt a Kelly Reichardt művet is meglehetősen lelkesen fogadták. Én továbbra is úgy néz ki, hogy nagy rajongója leszek a ma már 57 éves rendezőnő munkásságának, és bizony alig várom, hogy minden alkotását a polcomon tudjam.

Ide a végére meg csak beillesztek még egy kivételesen eltalált plakátot, csodáljátok meg ti is…

8.2/10