2021 – minisorozat

Maid [ Egy szobalány vallomása ] – 2021

John Wells sorozata az idei szezon egyik nagy meglepetése, na persze nem azért mert jó sikerült, hiszen az úr olyan sorozatoknál működött közre rendezőként és/vagy íróként mint a Shameless, Animal Kingdom, Vészhelyzet vagy éppen a Southland. A jogos kritikai és közönségsiker mellett azonban még így sem várhatta senki, hogy ilyen szép számokat produkáljon a sorozat. Ha a várakozások beigazolódnak, akkor 67 millió felhasználói account alatt indították el a sorozat pilot részét. Ami azért döbbenetes valahol, mert ez nem egy nagyköltségvetésű vagy önmagában nagy hype-ot kapó sorozat, hiszen már a téma maga is, hát hogyan is mondjam; meglehetősen visszafogott választás. Egy tapasztalt úr sorozatáról van szó tehát, melyben egy fiatal szobalány történetét követhetjük figyelemmel. Egy olyan utazás részesei lehetünk, amelynek megtekintése során kétségtelenné válik majd mindenkiben, hogy mennyire profin összerakott munkáról is van itt szó.. A képek, a hangulat, a zenék, a casting maga, az írásról és rendezésről nem beszélve.

Ha röviden ki kellene fejteni, hogy mi tőről fakadt is ez valójában, akkor leginkább egyfajta családcentrikus, egzisztenciális drámáról beszélhetünk. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben szükséges “egy konfliktus”, ami lényegében az egész történet gerincét alkotja. Ennek ellenére a sorozat nem ragad le egy kiemelt probléma taglalásánál, rengeteg dologra, karakterre hatással vannak bizonyos döntések, és részben ez is teszi olyan hitelessé azt.  

Mondhatnánk, hogy oké-oké, hitelesség ide vagy oda, mindezek mellett még mindig kissé értetlenkedve állhatunk azon tény előtt, hogy ilyen felfokozott az érdeklődés a sorozat iránt. Habár már említettem, hogy mennyire jó a casting, úgy érzem nem lehet eléggé dicsérni a színészeket, mert tényleg mindenki csúcsformában van, a főszereplő hölgy, Margaret Qualley például maga a bájos kisangyal ebben a darabban, akinek ha vannak is hibái, ki nem tudna egy ilyen anyukával könnyedén azonosulni, ki nem szeretne egy ennyire szerető édesanyát maga mellett tudni? Szerintem egy ilyen kedves arc, egy ilyen főszereplő már önnön valójában is rengeteget hozzá tud tenni egy sorozat népszerűségéhez; bátran állítom, hogy jobbat tényleg nem is választhattak volna.

Térjünk azonban vissza a cselekmény vázlatosabb, vagy inkább felsorolásszerű ismertetéséhez; mint említettem, tényleg van itt minden, ami adná is magát a valóságban; korán bevállalt gyerek, nem teljesen oké párkapcsolat, bántalmazás, elcseszett családi háttér, nélkülözés, kiútkeresés, aztán a szociális háló gyengesége és hiánya is felvetődik, miközben – kissé indirekt módon valahol – áthatja az egészet a “felső tízezer, az elit” és a rendszer alapvető kritikája is.

A sorozat egyik nagy erénye, hogy nem megy át szélsőségekbe; nem válik öncélúan sokkolóvá, nem hajszolják a nézőt – erősebb vagy gyengébb cliffhangerekkel – az újabb és újabb részek felé. További, szinte elvitathatatlan érdeme az alkotóknak, hogy a didaktikusság nem nagyon jellemzője az írásnak. Valóban nem célja ítélkezni senki és semmi felett; majd szépen a nézők, azaz mi levonjuk a megfelelő következtetéseket, és pálcát törünk azok felett akik erre rászolgáltak. Ezen sorsa érdemes karakterekből ellenben elég kevés van, mert a legtöbben kellőképpen árnyaltak, nincsenek igazán jó és rossz figurák, és hát nem is kell részleteznem szerintem, hogy ez milyen jót is tesz ennek a minisorozatnak.

Nagyon szerettem ezt az évadot. Ha kell, akkor lehangoló, rosszabb esetben feszült pillanatokkal tarkított, ha kell akkor megmosolyogtató, szívet melengető jelenetekkel próbál bennünket szinten tartani, szóval egy igazi kis érzelmi hullámvasútról beszélhetünk, amelyben a problémák és a megoldások sem mindig úgy és onnan érkeznek, ahonnan az ember várná őket. Én pedig – mindezek után – roppant hálás vagyok ezért a sorozatért, nagy valószínűség szerint az idei toplistámon is előkelő helyen fog szerepelni.

The Underground Railroad [ A föld alatti vasút ] – 2021

Kevés sorozat van egy évben, amely megtekintése után rögtön közléskényszerem támad, de ez ilyen. Mert ez valami borzasztóan erős volt. Nem is nagyon tudom hol kezdjem… Szóval legyen akkor itt az elején egy felütés? Igen, akármennyire is furcsán, groteszkül hangzik, de én és sokan mások egy ehhez hasonló Terminator filmre vágyunk – már mióta… Elhiszem, hogy sokan megrökönyödnek a példán, meg hát igen, hogy jön ez ide, meg miért is írom ezt, de maradjunk annyiban, hogy ennél nagyobb elismerést sorozat nem is nagyon kaphatna részemről.

Mert számomra vitathatatlan, milyen iszonyat mennyiségű munka lehetett ebben a sorozatban. De maradjunk még a fenti példánál. Igen, bátran állítom, hogy ehhez hasonlóan precíz, alázatos és valahol mégis progresszív munkával lehet bizony ilyen zord, igazságtalan és reménytelen világot teremteni. Oké-oké, itt a készítőnek “könnyű” dolga volt, volt egy könyves alapanyag, meg a történelem maga, amelyből építkezhetett, miközben nem is kellett megfelelnie a minden téren magasra srófolt elvárásoknak, mint akár a Cameron után érkezőknek. Néhány lassabb, drámaibb képi megoldás, ezzel a mondjuk ki; lazán horrorisztikus háttérzenével bizony nekem egyből eszembe juttatta kedvenc Cameron filmjeimet.

Akik azt hiszik, hogy ez az egész téma egy eleve velejéig lerágott csont, hiszen mégis mi újat lehetne mondani ebben a témában, azoknak azért elmondanám, hogy ez majdnem minden más műfajra is igaz lehetne. Engem valahol ez a “mennyire eredeti dolog”, “mennyire eredeti téma” annyira ma már nem érdekel. Ellenben a hatásosság, az, hogy mi marad meg belőle, az már annál inkább. Barry Jenkins pedig, aki az összes epizódot is rendezte, piszok mód hatásos évadot tett le elénk. Nekem az is tetszett, hogy az epizódok hosszait ennyire változatosra lőtték be. Egy könyvnél sem minden fejezet hasonló hosszú, teljesen jogos felvetés, hogy egy sorozatnál miért legyen minden rész 45-55 perces, amikor valamire pont elég lehet akár csak 37 vagy 17 perc is.

Szóval a rabszolgaság. Igen, biztos mindenkinek a könyökén jön már ki, hogy milyen témákat lehetne felhozni, miről is szólhat egy hasonló produktum, de mondom; a körítés, a karakterek, a feszültség, az egész milyensége a nem mindegy. Sok újat nem mutat a sorozat, mégis elborzaszt. Meg kell még jegyeznem, hogy az első rész után nem voltam benne biztos, hogy milyen mértékben lesz ez rabszolgaság trauma pornó, de szerencsére meglehetősen visszafogottak maradtak a készítők, véleményem szerint öncélú erőszakot nem nagyon alkalmaztak a készítők.

Amiről még feltétlen szólni szerettem volna, és szerintem meg is mutatom, azok a képek. Iszonyat szépek. Ilyen szinten tudatos, szép beállításokat, a környezethez passzoló ruhákat; ilyen remek harmóniát rég láttam. Igen, nézzétek meg az első, meg az utolsó képet. Bámulatos a kompozíció és a színekkel való játék. Nagyon adja magát persze a dolog, de mégis kevés helyen lehet ilyen, magáért beszélő kivitelezéssel találkozni. Lehet, hogy kicsit mű, és bizony lehet, hogy Barry Jenkins elveszett néha saját maga által diktált, egyébként zseniális beállításokban, mert bizony van néhány jelenet, amely talán kicsit hosszabb a kelleténél, miközben talán még sem az… Mert hát ugye ezek a hosszan kitartott képek gyönyörűek, ilyenkor végre van egy kis időnk feldolgozni a látottakat, jobban alá tudunk merülni a valóságnak, van időnk még inkább azonosulni a karakterekkel, azok helyzetével. Persze belátom, hogy ez lehet valakinek sok lesz, de aki kellően nyitott ilyen téren, azt biztos vagyok benne, hogy csalódás nem fogja érni. A cselekményről egyébiránt direkt nem írok semmit, spoiler mentesen nem is nagyon tudnám úgy megfogalmazni, hogy az eléggé érdekes legyen, mindenesetre a T2 nem véletlen jutott többször is eszembe a film nézése során…

Visszagondolva az egész évadra… durva, nagyon durva élmény volt. Nem véletlen, hogy a kritikusok körberajongták, metán szép kis 92%-on állt be az átlag, jómagam pedig már most remélem, hogy – a következő egy évben – meg is nyer majd mindent.