Most megint „néhány gondolat” következik tőlem, de ezután hosszú időre leállok az ehhez hasonlóakkal. A mostani bekezdéseket meg a kedvenc aosiai123 képeimmel ékeltem ki. Imádom őket. 🙂 Meg hátha így eladhatóbb az egész. Ezt még viszont ki akartam írni magamból. Lassan már 15 éve, hogy „egyedül” élek, azaz nincs párom. Az már valami! 😅 Erre komplett karriert lehetne alapozni! Hehe. Ebből az első 7 évemet még a szüleimmel és a testvéremmel töltöttem, velük laktam otthon együtt, de na, igazából bár pityeregtem egyszer-kétszer kicsit, amikor először sétáltam egyedül az albérletem felé, de hát azért összességében nagyon szerettem egyedül lenni. (Szegény anyum meg azt hitte, majd becsajozok végre! 😅) Végre teljesen egyedül élhettem, teljesen a saját kontrollom alatt tartva a napjaimat. Nincs közvetlen nyomás, elvárás, megfelelési kényszer, stb… Csak én.

Ebből a majd 15 évből igazából sokszor, sokáig nem is kerestem barátnőt. Sőt! Pedig aztán lehetett volna “bőven”. Sokakat finoman lepasszoltam, eltoltam magamtól, vagy inkább nem vettem a lapot, amikor közeledni próbáltak… Mondjuk szinte azonnal fel is adták, szóval azért sokáig nem csapták a szelet nekem. 😅 (Mi viszont legyünk rohadt türelmesek ugye.) Persze én meg kihasználni, átverni igazából senkit nem akartam, lazára meg nem nagyon tudtam venni. Nekem a szex nem tud csak szex lenni – azt hiszem. Egy kézfogás is jelent talán valamit, pláne ha “komolyan” randizgatunk. Talán túl sokat is. Nem is osztogatom két kézzel, amíg nem érzek valami mélyebbet, biztosabbat, és ennek bizony azért következményei is vannak sajnos, mert nyilvánvalóan sok nőnek furcsa lehet, hogy valaki „olyan”, mint én. Próbáltam én őszintén nyitni néha a lazább dolgok felé (és itt azért nem alkalmiról beszélek feltétlen, sőt), miközben a kétségeimet, a félelmeimet, valamint a vágyaim egy töredékét is megosztottam közben – persze lehet kicsit bénán –, de azt reméltem, hátha kialakul majd valami úgy, kicsit megtekerve, nem egyenes úton, „gyorsabban” (ez nagyon idézőjeles), hátha a tapasztaltabb nővel visz a flow, hátha segít lelkileg, hátha úgy nem tépelődök annyit, ha már benne vagyunk bizonyos dolgokban, hátha annyira klappol majd minden… Eddig nem jött be… Aztán meg amúgy persze nem is lett semmiből konkrétan semmi…

De most nem kimondottan panaszkodni akarok. Valaki lehet azt hiszi, utálom a nőket. Mert akár gondolhatná ezt is valaki. Mivel eléggé negatív élményekkel szálltam ki bizonyos dolgokból… Azonban azért ez messze nem kizárólagos, a pozitív dolgok is bennem vannak, annyi mindenre emlékeszem… Pont ezért volt lelkileg igen leterhelő néha úgy dönteni, ahogyan. És arról nem beszélve, hogy bántani sem akartam senkit, de így is marcangolom még magam ezért vagy azért… Egyik idős kollégám szerint fontos, hogy meg kell tanulnom szakítani is, mert látja, hogy mennyire megvisel néha minden apróság.

 A lényeg, hogy amúgy szerintem kevesen rajongtak, rajonganak, illetve rajonganának úgy a nőkért, mint én. Szemek, hang, alak, arc, haj, szemöldök, valódi gesztusok, érintés, minden apróság akár összességében, akár egymagában is képes magával ragadni valakin… (A belső értékeket válasszuk le most, mert az nagyon változó összképet takar, de nyilván mindennél fontosabbak, hiszen az mindig megmarad jó eséllyel.) Plusz kevesen állnak bele úgy egy lehetséges kapcsolatba, mint én, illetve hát szögezzük le, általában többet adtam mindenkinek, mint amit amúgy én kaptam tőlük. Akár lett belőle valami, akár nem. (Tippeljetek! 😂) Ez egy idő után piszok lehangoló, elkeserítő. Ha egyesek tudnák, hogy amúgy még mennyire tudatosan vissza is fogtam néha magam, de hát ha annyira nem kell több belőlem, akkor nem… Hát ez van.

A lényeg, hogy néha felcsesznek bizonyos dolgok, aztán tudom, hogy itt “kisírhatom magam”. Pl. eléggé agybajt kapok, amikor lehúzós hülyeségek, felkapott témák elérnek itt-ott. Az egyikre egy jó példa, hogy X-en valaki feltett egy olyan kérdést, hogyha te egy fiatal, csinos nőként egyedül sétálsz egy sötét erdőben, akkor egy férfival vagy egy medvével futnál össze inkább? És naná, hogy a medvét választották tömegesen, és még büszkén hangoztatták is, hogy miért tesznek így. (Pl. lehet mindkettő megöli őket, de a medve legalább nem élvezkedik rajtuk…) Vicc…


Úgy beszélnek, mintha a férfiak jelentős többsége csak bunkó, erőszakos, nyomulós állat lenne. Nyilván tudom, hogy vannak olyanok is, gondolhatjátok, hogy mennyire megvetem ezt én is… De ne is menjünk nagyon bele, igazából szerintem csak hangulatkeltés volt az egész, mindenki beletette a saját kis sérelmeiből, tapasztalásaiból eredendő dolgait, majd lehet pont a saját idióta választásainak, szituációinak egyfajta ellensúlyozásaként leírta, hogy naná, hogy a medvével inkább… Viszont ettől még rohadt káros, felkapott téma lett, és csak a két nem közötti árokásás további elmélyítését szolgálta, szóval alapból borzasztó, de legalábbis eléggé kontraproduktív is volt ilyet írni és ebbe beleállni.

Aztán persze utána ezen csajok sírnak általában, hogy nincs is normális pasi… (Hát ott lettek volna, de te persze a medvéket választottad! – mondhatnám neki.) Azaz ezek a nők gondolom ugyanúgy megadják az esélyt mindenféle férfinak ugye? Jól választanak randi partnert is ugye? Hát sajnos gondolom sokszor nem. Mennyiszer hallottam, olvastam, láttam már nőktől, hogy érzelmileg alulválasztottak, elcseszték… Hát ti választottatok. Persze értem, hogy egyes pasik a csillagos eget lehazudják az égről nekik, de miért teszik ezt? Mert ma már ott tartunk, hogy le is kell nekik hazudni…

Mondjuk amúgy abba bele sem akarok menni, hogy azért érzelmileg tényleg nem tudják, tudták felmérni a partnerüket X idő alatt? Mindegy…

 Plusz ennyi erőből én is általánosíthatnék. Néha tudom, hogy szokásom is, de azért nem ilyen szélsőségesen… És hát az én állításaimnak van is valamiféle alapja, kutatások, statisztikák, személyes élmények, stb… Pl. hogy a nők hogyan válogatnak, szűrnek a társkeresőkön (is). (Nem mintha használtam volna az elmúlt 1+ évben egy percet is valamelyiket.) Többségük lesújtóan ignorálja a pasik cseppet sem elhanyagolható részét. És akkor ez még lehet egy árnyalt szó arra, hogy igazából levegőnek sem nézik őket.



Azt, hogy miért a nők a társkeresők nagy nyertesei, már említettem, linkeltem valahol korábban. Aki nem látta, annak itt a link, mert ez egy idevágó fontos dolog. 
Plusz X-en találtam még egy posztot egy csajtól. Nem mintha kerestem volna… De itten van.

Azért kapott pár kedvelést. (Azóta még többet gondolom, pár napja fotóztam ki, rá sem nézek inkább…) És bizony remélem nem kell elmagyaráznom, mit gondolok erről a tweetről… Na és akkor próbáljon az ember pozitív maradni. És amikor pl. én úgy álltam a dolgokhoz ahogy, igyekeztem kedves lenni, de nem is nyomulni, türelmesen, mindeközben magammal is küzdenem kellett, stressz, gátlások, néha kavargó gondolatok, félelmek cikázása között, nos, hát azt nem sokan értékelik úgy, ahogy talán kellene. De hát mit lepődünk meg, amikor itt van pl. egy ilyen poszt, hogy a nők már online is csicskáztatnak. És ez sokaknak tetszik. Falnak megyek. Mondjuk nem lepődök meg. És akkor visszatérhetnék arra, hogy én is mennyi erőt, energiát, időt, lelket tettem bele bizonyos dolgokba. Mióta az eszemet tudom. Mondjuk ki, általában szinte totálisan feleslegesen. Oké, tanulni jó volt belőle…

A nők bizony sokszor hülyítik, szédítik, váratják a pasikat. Mert hát van talonban más, vagy lesz másik pillanatok alatt. „Ha nem vársz heteket, hónapokat, fél évet, stb, nem is érsz annyit, nem is szerethetsz.” Azt, hogy te meg mondjuk csak szeretnéd szeretgetni mondjuk őt, vagy hogy neked mi számítana, mit szeretnél, már nem is érdekes. Fel sem merül a másikban néha. Plusz ha ezt a férfit pl. már sokszor potyára váratták, nem fog többet sokat várni. És mivel egy átlagos pasinak sokkal ritkábban nyílik esélye ismerkedni, válogatni meg aztán pláne nem tud, idővel megunja, mert el sem hiszi, hogy lesz, lehet belőle valami. Illetve ha mégis, és ha olyan a szituáció, akkor ki is használja, – akár akar tényleg komolyat, akár nem –, aztán lefekszik mindenkivel akivel le lehet, utána meg az is előfordulhat, hogy nem is keresi már az adott nőt. Én megértem, hogy ezért félnek a nők ettől, bizalmatlanok, de ez az egész mélyen összefügg… És rizikó mindig van, mindkét fél részéről… És tudom, hogy faszos képeket is kapnak kéretlenül. Állítólag persze. Én nekem senki nem reklámozta még a társaságomban, hogy csak úgy küldözgetett volna ilyeneket ismeretlen csajoknak. De hát lehet normálisabb emberekkel veszem körül magam. Illetve lehet ez a „probléma” is túl van nagyítva.

A nők egy jelentős része persze el nem tudja képzelni, milyen levegőnek nézve létezni. Mármint kitörölni pár kukis képet vs. észre se vesznek évekig? 😅 Vagy azt sem tudják sokan, milyen ha sokadszorra rengeteg időt beleteszel valamibe, és aztán eredménye kb. semmi. De még az ismerkedés során is kevés a pozitív visszajelzés… És itt nem az intimitásra célzok, bár mondhatnám azt is. De sokadszorra veszem észre azt, hogy a család, a barátok, a nem tudom mi is fontosabb, mint mondjuk az, akivel lehet esetleg később talán leélnéd az életed. Egy kapcsolatot kellene lehet inkább megalapozni, építgetni, ápolgatni. Nem a barátokat, családot kell ettől ignorálni, de azt hiszem egészen tévúton járnak egyesek ilyen szinten. Ha valakitől csak fele annyi személyes figyelmet, törődést és bizalmat kaptam volna, mint a nem tudom hanyadik családtagja, vagy barátja – akkor talán nem is itt tartanék én sem. Meg hát talán ők sem. (Itt most elképzeltem, ahogy nem találkozom a kiszemeltemmel, nem nézünk meg közösen, együtt egy filmet, nem megyek fel vagy le hozzá egy sétára, esetleg elé, akármit is csinálni, mert apuékkal kávézom meg ebédelek egy átlagos hétköznapon vagy hétvégén… Hát nem látom ezt jönni, akárhogyan is keresem magamban.)

Persze nem arról beszélek, hogy a nyakamon lógjon valaki a nap 24 órájában. Nyilván nem. De egyszerűen egészen hihetetlen néha. Amúgy meg írtam korábban, hogy előfordul, hogy menekülök, de ezt is árnyalnám, mert egyébiránt nem vagyok az a fajta. Mármint nem azért menekülök, mert jaj, én most nagyon szerelmes vagyok, és mi lesz itt most, inkább hagyjuk a fenébe, sok ez… Hanem mert megvisel valami, mérlegelek, fejben végigmegyek bizonyos dolgokon, és bár néha még így is nehéz (vagy pont emiatt), de hozok egy döntést. Meg azért elég hülye is lennék menekülni akkor, ha alapvetően kellemesen érzem magam valaki mellett, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ő kell nekem, szeretnék vele lenni, bízom benne…

Ez most nem panaszkodós poszt akarna lenni, csak mondom hát na, elképesztő mi megy néha a közösségi hálókon. (És hát ezek szerint a valóságban is.) Nyilván hozhatnék arról statisztikát, hogy a pasik mit leművelnek a párkapcsolatokban, bántalmazás, erőszak szintén. Vagy az utcán egyesek miképpen reagálnak a „csinosabb, provokatívabb” lányokra. (Nekem mondjuk pont nem jönnek be…) De “felesleges”. Értem is a nőket, meg nem is. Tudom, hogy mindkét nem tagjai között szép számmal vannak szemét alakok és normálisak is.

A fentiekben taglalt egyes felvetések ellenére én nem hinném, hogy minden nő kurva és/vagy önző lenne. Nem hinnék és feltételeznék én semmi rosszat kezdetben, sőt, általában mindig kimondottan pozitívan állok az emberekhez, pláne azokhoz akikkel találkozom valami miatt. És hát az első benyomás is nyilván fontos, nem is vagyok előítéletes. (Csak rohadt fáradt.) Pedig aztán melyik nő nem a gazdagabb, családi házas, nagy lakásos, erkélyes, kocsival és menő állással rendelkező jobb pasit választja először? (És sokszor utoljára…) Aztán megy a csodálkozás, ha véletlen aztán egzisztenciálisan minden megvan, de közben szinte semmi más nincs… Innen is gratulálok viszont azon keveseknek, akiknek minden, de tényleg minden összejött. Szerencsések és dolgosak is lehettek egyszerre. Élvezzék is ki. 🙂

Amúgy lehet túl optimista, idealista is vagyok, és inkább kevesebbet kellene elvárnom és beletennem, és akkor nem érne csalódás néha. De hát az meg nem is én lennék… Valaki azt mondta, hogy tényleg tegyek bele inkább jóval kevesebbet, aztán akkor nem fárasztom le magam, nem is ér akkora csalódás. Hát oké, csak úgy meg nehezebb is “eladnom” magam a húspiacon, és persze közben azért valamilyen szinten élvezem is nyilván a kommunikációt, az utat. Csak “olykor” közben ugye azt érzem, mintha a célvonal előtt összeomlana minden körülöttem. És akkor csak nézek ki a fejemből…

Amúgy cseszek az egészre, full jól elvagyok, megszoktam, hogy egyedül vagyok. Erős, egészséges, vidám és magabiztos akarok lenni. Az is vagyok általában. (So-so főleg az utolsó, de dolgozom rajta. 😅) Aztán majd ezek bevonzanak esetleg egyszer valami olyan lököttebb, lelkesebb és kedvesebb hölgyet hozzám, aki mellett teljesen fel tudok engedni. Ha nem, hát így jártam. Megyek tovább egyedül. Abban jó vagyok. 😅 Csak azokat a 99%-ban lehúzós álmokat tudnám elengedni végre valahogy… Most ez ennyi volt. Lehet idén már semmi személyeset nem írok…