Wolf Alice: Blue Weekend – az év egyik fénypontja

Sok zenei témával foglalkozó irományt nem szándékozok kitenni az oldalra, de persze sosem tudhatjuk milyen éveink lesznek… A Wolf Alice harmadik lemezéről nem volt magától értetődő, hogy az egyik legvártabb korong lesz nálam idén, de aztán berobbantak a The Last Man on Earth klippjével, én meg azóta is epekedve vártam a mai napot.

Korábbi anyagaikat is szerettem, de hát mindig lehet fejlődni, és az eddigi korongjaikon egyébként is volt néhány feledhetőbb szerzemény. Bíztam benne, hogy most ezeknek a száma a lehető legkevesebbre redukálódik. A számokat nem fogok tételesen kielemezni, kár volna úgy túlmagyarázni a dolgokat; vagy elkap egy ritmus, a hanglat, a dallam, vagy még ülsz rajta és hagyod érlelődni… Zeneileg azt kapjuk, ami várható volt tőlük: alternatív rock, dream pop keverék, hol vagányabb rockosabb dallamokkal, hol elszállósabb pop dalokkal, részletekkel, de egy biztos; egyediek, frissek, atmoszférikusak. Igazi érzelmekkel átfűtött zenéket kapunk, miközben a klippek, a sound, a kiállás és az art dizájn is elsőosztályú, tényleg nehéz hibát találni az anyagban.

Ma már vagy hatodszor megy le az album, amikor jelen sorokat írom, akkor is ez szól, most pl. pont a Feeling Myself. Mit tagadjam, egyre jobban tetszik. Mondanám, hogy egyből imádtam a lemez minden részletét, de hazudnék. Bár valószínűleg az sem segített, hogy nem teljesen a zenére koncentrálva, hanem gép előtt ügyködve tudtam le az első pár kört. Mondjuk így legalább szépen, fokozatosan gyűrt csak maga alá ez a brit banda. Ellie Rowsell hangja magával ragad és nem enged, a többiek pedig tökéletesen harmonikus egyveleget alkotva kiszolgálják minden apró rezdülését. Tényleg kár lenne ragoznom, mennyire jók is; aki néz filmeket és keres zenéket, az valószínűleg már találkozott velük. Viszont nem győzök eléggé lelkesedni a professzionális munka és fejlődés láttán, hallatán.

Még kell pár hét mire pontosan be tudom lőni, mennyire lesz tartósan a lejátszóm vendége, valamint mennyire esélyes, hogy az év leghallgatottabb lemeze legyen, de jelenleg éppen ott tartok, hogy gondoltam összegzés gyanánt felsorolnám az általam csúcspontoknak vélt dalokat az albumról, csak közben azt látom deezeren, hogy apránként becsillagoztam majd az összes számot

Aztán ha már itt tartunk, metacriticen szinte a maximális, 97%-os értéken áll a hangfelvétel, a The Telegraph (UK), a The Independent (UK) és a The Guardian sem szórakozott, megadták neki a 100%-ot. Itt van hát végre még egy dolog, amely megélésének örülhetek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük