Vetítőterem – #64

Stories We Tell – 2012

JackOneill – 7.9/10

Nos màr az elején színt kell valljak, engem nem ragadt úgy magával a film mint azt tette a világgal. Egy viszonylag hétköznapi törtènetet kapunk hiszen ne legyünk naívak százával derülnek ki ilyen dolgok ami a film központi tèmàja. Önmagában nem is lenne benne annyi, hogy megnézzem – itt az teszi érdekessé, hogy a rendező a saját életét és családjának múltját veszi végig. Ez nagyon személyessé teszi. Persze felmerül a kérdés miért kell ezt kitálalni, ki kíváncsi erre? Hát nem kötelező megnézni. Ebben maximálisan ki tudok állni a film mellett. A családtagok nem próbálják meg mosdatni sem magukat sem szeretteiket, ami meglepő. Vagy csak nem került a filmbe, hiszen ahogy elhangzik a végén a sok órányi anyagból a rendező dönti el mi marad.

Mindenesetre èrdekes ès intim film csak nem tudott 2 óràra magàval ragadni. Nem untam, azt nem mondanám de nem is èreztem úgy, hogy igen, ezt látnom kellett.

Gabo81 – 8/10

Van bennem egy kettősség vagy inkább hármasság, de mégis azt mondom jó volt. Azt már nyílván vágjátok, hogy fontos számomra a múlt, a nosztalgia, a melankólia. Szindbád, A nagy szépség stb… Itt a régi kamerás bevágásokkal tökéletesen illusztrálták és feldobták a történetet.

A történet maga borzasztó erős téma és sokat lehetne róla beszélni.

Viszont szerintem csökkenti a súlyát, hogy akkor, abban az időben ők ezt sokkal szabadelvűbben élték meg.

Nekem ez nem menne… Másik város, másik élet. Vajon mi milyenek lennénk?

A harmadik dolog, pedig maga az amit a producer kimondott. Ez így egy rossz koncepció. És tényleg az! Ez róluk hármukról kellett volna, hogy szóljon, az ő érzelmeikről. Teljesen felesleges volt az összes többi rokont szerepeltetni és ennyi bevezetést adni a végkifejletnek. Erről az esetről egy egész estés filmet jobban el tudnék képzelni. Azért jó volt. A visszaemlékezés Fontos!

Patrick – 9.3/10

A plusz munkanapok miatt fáradt is vagyok, időm sem volt, van annyi, meg nem is törtem magam, hogy írjak ide valami frappánsat, ha korábban már mindkettőről írtam. Onnan idézném most saját magam. Ha már más úgysem teszi meg. 😅

„Nem tudom, hogy ki és milyen következtetést fog levonni a film megtekintése során. Amelynek egyébként ajánlott nem álmosan nekikezdeni, hiszen a bevágott videók önmagukban nem mindig vezetnek bennünket kézen fogva, így aztán meglehetősen sokat is beszélnek benne. Ha valamit mégis mondanom kellene, talán annyit tudnék hozzátenni, hogy Sarah Polley ezzel az egy munkájával is annyira lehetetlenül közel került hozzám, amennyire más rendező valószínűleg egész élete során nem fog tudni. És ha valamiért, már csak ezért is megérte megnézni a Stories We Tell című remekművét.

Mint a legtöbb nagyszerű, magával ragadó produkció esetében, úgy itt is bátran ki lehet jelenteni, hogy ezt is az apróságok tették naggyá. Az, ahogyan meg lett vágva, az, ahogyan és amiről beszéltek… Ahogy hagyták őket kibontakozni, és ahogyan – mindeközben – vezettek bennünket. Nem szabad elfejezetni azt sem, hogy különösen érdekfeszítő volt átélni azt is, hogy a fókusz – egy idő után – egyre inkább a kamera mögött tevékenykedő hölgyre helyeződött át.”

Tear Along the Dotted Line [ A pontozott vonal mentén ] – 2021

JackOneill – 8.5/10

Az egész úgy személyes, hogy közben elképesztő sebességgel pörög. A gondolatok, párbeszédek gyorsak, szellemesek, viccesek és lényegre törők. Az animáció is szép, bár tény nem kiemelkedő, de pont annyi van benne ami ehhez kellett. Az egész gerincét számomra az adta, hogy sok ponton ismertem magamra, főleg ami a főhős magában őrlődését és apró dolgok eltúlzását illeti. De szerintem mindenki találhat benne valamit ami kicsit ő. Az elején még főként a zseniális humora vitte a sorozatot, de a végére úgy fordult egy addig nem látott irányba, hogy közben magaménak éreztem az egészet az alig 20 perces részek ellenére.

Az első rèsz fényében ennyi a pontszám, de az egész évadot nézve simán 9, sőt felette.

Gabo81 – 7/10

Nagyon filóztam rajta, hogy ne adják le róla értékelést. Tény és való, hogy fáradtan ültem neki megnézni, de ezt az én agyam egyszerűen nem tudta feldolgozni és lekapcsolt. Utoljára ilyen a szép emlékű mozimaratonokon volt, de akkor 3D-ben néztük pl az Ezer bolygó városát.

Lehet itt is a látvány okozta, vagy az olasz nyelv, vagy a színes háttér mögött a fehér felirat, de egyszerűen lebukott a fejem amikor a srác elkezdett visszaemlékezni, aztán egy wc-s élmény a nadrágjával és ennyi kb. ami megvan. Viszont a témaválasztás jó és tény és való, hogy látványos. Egyszer ha agyonpihentem magam, lehet nekifutok mégegyszer.

Patrick – 8.2/10

Nagyon közel áll hozzám a sorozat. Hangulatilag, képi világra, beállításokra, karakterekre. Hol humoros, hol szomorú, és hát nyilván én is nagyon azonosulni tudtam bizonyos karakterekkel. Valamikor valakivel jobban is. Az első epizód csak egy kis ízelítő az egészből, az utolsó két rész viszont zseniális szerintem. Mivel csak hat rövid epizód, mindenkinek bátran ajánlanám, nem is véletlen, hogy ennyire közkedvelt ez a kis sorozat. Én még itt írtam erről a roppant vagány, közben meg meglehetősen szívbemarkoló darabról. Az évad simán ért és ér nekem 9.2 pontot is…