Vetítőterem – #71

Trumbo – 2015

JackOneill – 7.5/10

Az Oppenheimer után a második film, amit mostanában látok és az amerikai kommunista párt üldözésével kapcsolatos. Itt azért talán némileg szorosabb volt a kapcsolat, de csak minimálisan. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot a két film között. Adott egy ember, aki zseniális a munkájában, ám

A kommunista eszmék melyek önmagukban jók kifacsarása, összemosása a szovjetekkel és ezáltal való üldözése remekül átjön a filmen keresztül. Cranston erőset alakít, nem is vártam mást. Ennek ellenére a figura maga így sem biztos, hogy mindenki számára szimpatikus lesz.

Bármennyire is nem volt egy rossz film, sokat nem tudok róla mondani. Leginkább a tisztes egyszer nézhető, de akkor élvezhető filmek sorát gyarapítja nálam. Nem bánom egyáltalán, hogy megnéztem, mert egy olyan történetet ismertem általa mait idáig nem ismertem, de újranézni nem hiszem, hogy fogom.

Egy esős vasárnap délelőttre tökéletes film.

Gabo81 – 8/10

Ez a kör nagyon nehéz szülés volt számomra. A sorozatnak is, de főleg ennek is annyira kemény volt a témája, hogy teljesen elvonta a figyelmem magáról az alkotásról. A kritikusok lehet jobban látták és nem véletlen, hogy nem zsebelt be Oscar-t, de azért szeritnem egész jól összerakták. Olvastam róla pár írást, de sehol sem vontak párhuzamot a mai világgal és a cancel cultur-al. Engem végig az nyomasztott, hogy ezt most vagy a közeli jövőben, akár velünk is megtehetik? Persze mi kis halak vagyunk, de akkor is.

És hogy maga a film? Nyilván annak idején Mr. White miatt figyeltem fel rá és számomra nem okozott csalódást. Az ő életét és közvetlen környezetének megpróbáltatásait tökéletesen bemutatta és ez így pont jó volt. Valahol írták, hogy a fekete listázás sokkal több embert érintett és ez az egyik nagy hiányossága, hogy róluk nem értekeznek, de hát akkor csináljanak egy átfogó filmet, nem igaz?

A kádban pedig soha nem szabad senkit megzavarni 🙂

Patrick – 6/10

Hát megint én leszek a rosszfiú, de ez nekem nem tetszett. Maximum jóindulattal is csak egy korrekt film, aztán ennyi. Pedig írókról szól, meg a mocskos politikáról. Szóval a téma még érdekelhetne is, de nem nagyon tud. Talán mert nem az írásról szól magáról. Sikeres emberek „elnyomása, ellehetetlenítése”, stb… Aztán a többit – egy bizonyos ponton túl – igazából már ki is találhatnánk… A könyökömön jön ki az egész: képekkel, családdal, befejezéssel, meg minden mással is együtt.

Alapból is azt érezni rajta, hogy na igen, ha valami megfilmesítésért kiált, akkor ez az. És ezzel még önmagában nem is lenne akkora baj (dehogynem!), viszont annyira végtelenül konzervatív és unalmas módon van tálalva és elmesélve mindaz, ami amúgy is meglehetősen vállrángatós téma, hogy brr…

Egyszerűen nem tudott érdekelni. Vagy mondjam azt, hogy ez nem az én világom, és nekem pl. nem is mond vagy mutat semmit?! Nem mozgat meg érzelmileg, nem kapcsol ki, nem csinál velem semmit. Ha ehelyett lefekszem, majd alszom egy jót, nagyobb eséllyel álmodok valami olyat, ami után köpni-nyelni nem tudok két napig… Szóval lehet inkább azt választottam volna. (Bár már néha abból is elegem van… 😅)

A produkció legnagyobb problémája, hogy még talán meg sem próbálkozik bizonyos dolgokkal. Nem azt mondom, hogy nem lehet megnézni egyszer, de olyan felejthető darab, hogy igazából erről a filmről még talán beszélgetni is felesleges. Láttam már jobb filmet az írásról és alkotásról, miközben ugyanígy láttam kiemelkedőbbet a politikáról is. Családi drámaként nézve is olyan álmosító az eredmény, hogy hiába osztok-szorzok, hiába forgatom meg magamban a dolgokat, ez bizony 6 pontnál egy fikarcnyival sem ér többet. Sok mindent lehet értékelni a filmekben, de ebből rohadt nehéz bármit is kiemelni. Akár a témája okán, akár nem, de ez bizony elveszett a saját középszerűségében.

The Big Door Prize [ A nagy sorshúzás ] – 2023

JackOneill – 7.2/10

Ott tart-e az életem, ahol azt terveztem, reméltem? Azt csinálom-e, amit akarok? Boldog vagyok-e?

Kizártnak tartom, hogy ezekre a kérdésekre valaki mind igennel tud válaszolni. Ez a sorozat pont ezt a vágyódást és bizonytalanságot igyekszik a középpontba állítani. Érdekes a koncepció, de maga a pilot kicsit vérszegény volt. Feltételezem valamiféle vígjáték sorozat féle akar lenni, de nem mondhatnám, hogy vicces volt. A kíváncsiságom inkább csak a gép eredete és hogy mit kap válaszul a főhős tartotta fenn. Ennek ellenére látok benne fantáziát. Utánanézek milyen értékeléseket kap.

Gabo81 – 7/10

7-et adtam rá, pedig azonnal néztem is tovább és ha jól tudom már a második évadot is berendelték. Ráadásul egy héttel előtte hallgattam meg Puzséréknak a Szorongásról szóló műsorát, és itt a szorongás nem véletlenül nagybetűs, hiszen már az első részben a pap fel is csapja nekünk Kierkegaard-ot.

Hogy miért 7? Egyszerűen sokkal többet vártam tőle. Túlságosan amerikai és giccses lett. Ezt nem egy dramediben kellett volna megcsinálni. Abban reménykedem, hogy lesz egy európai, mondjuk francia változata ami komorabb, szürkébb, mélyrehatóbb lesz. Na az már 10-es lesz.

Azért így is élvezhető volt, főleg a karakterek miatt. Egyszerűen olyan kis szerethető mindegyik. Megmomdom őszintén, én nem tudom, hogy reagálnék egy ilyen gépre és helyzetre. Azt tudom, hogy ha a halálunk időpontját tudhatnánk meg arra nemet mondanék, de azért ez más. Én a mai napig nem tudom miben lennék nagyon jó. Egy-két dolog van amit szívvel lélekkel tudnék csinálni, de ha kidobna nekem egy Operátor kártyát biztos felkötném magam 🤣

Patrick – 6.3/10

Hát nem is tudom. Kicsit vérszegény lett talán? Olvastam a Kockavetőt, láttam több hasonló filmet és sorozatot, amelyben ha nem is mindnél volt központi téma ez az életközepi válság, de azért érdemben foglalkoztak vele. Itt olyan uncsi, fáradt, túlságosan finomkodós volt az egész. „Jópofizok mindenkivel, miközben család ide vagy oda, ‘halálosan unom magam, az életem’.” Igazából az a baj ezzel, hogy ehhez a témához teljesen szükségtelen volt egy gép… Ez egy komoly téma, mindenkit érinthet valamilyen szinten, erre elszórakozzák, és elveszik az élét a dolgoknak egy ilyen baromsággal, ami semmit, de semmit nem tesz hozzá érdemben. És én értem, hogy Kierkegaard, meg stb, de ezt komolyabban is meg lehetett volna írni.

Mondom is az én verziómat. A nézőkre kikacsintósan kellett volna ezt megírni. Fűzzön a főszereplő kommenteket a történésekhez. (Vagy éppen azokhoz, amik csak a képzeletében történtek volna meg.) Na az egy jó szatíra, dramedy vagy dráma lehetett volna. A másik probléma, hogy a csávónak tényleg kb. mindene megvan, és mégis „szenved”, „színlel”. Tegye. Ilyen a világ, ilyenek vagyunk. Mindig az kellene, ami éppen nincs. És oké, én is tudok nyavalyogni, de amúgy jól elvagyok. (Azt hiszem. 😅) Mármint nem unatkozom soha (be is cseszne), mindig vannak kisebb-nagyobb céljaim, stb, és azért nem is aggódom túl magam a jövőt illetően. Persze ehhez értékelni kell a kisebb dolgokat is. Ami valakinek lehet nem megy. (Meg hát lehet valakinek nem is konkrétan az életben elfoglalt helyével van problémája, hanem szimplán önnön magával…)

Bonyolult téma, sokat lehetne róla beszélni, és habár igazából még érdekelne is, hogy mire (pontosabban merre és hogyan) megy ki itt ez az egész, azaz mit hoznak ki belőle, de nem biztos, hogy folytatni fogom. Ezek az érzések szerintem annyira mélyek lehetnek ebben a korban, hogy ennél szerintem mindenképpen egy erősebb produkciót érdemelt volna ez a „jelenség”…