Death in Venice [ Halál Velencében ] – 1971
JackOneill – 6.8/10
Tényleg úgy érzem, hogy a régi filmek egyszerűen nem tudnak már rám úgy hatni. Persze ez a film egy ízig vérig művészfilm a szó jó és rossz értelmében is.
Akkoriban azért biztosan felkavaró volt egy ilyen film témáját illetően biztosan. Na nem mintha ez azért ma ne lenne határfeszegető, hisz a csodálat tárgyát képző fiú gyakorlatilag még gyerek. Kíváncsi lennék milyen fogadtatása volt 1971-ben a filmnek. De így vagy úgy ez egy szerelmi történet, ami a lehetetlen vágyódás megpróbáltatásait tárja a néző elé. Persze magának a művésznek a válsága is tetten érhető a sikertelenség és talán a kiégettség okán, de ez jóval kisebb szerepet kap.
A kameramunka mesteri. Velence színes-szagos világát is képes nyomasztóvá tenni egy pillanat alatt, ami a hangulatteremtésben hatalmas szerepet vállal a film során. Végeredményben ez azért továbbra sem az én műfajom.
Gabo81 – 7.5/10
A halállal igenis foglalkozni kell!
Tudom egy kicsit tökön lőttem magam a Velencés témával, de akkor sem lehetett kihagyni. Ráadásul bevallom töredelmesen, nem olvastam a novellát, de be fogom pótolni, mert számomra nem tiszta a kép.
Amikor először láttam még süldő koromban, én is azt hittem, hogy erotikus értelemben kattant rá a fiúra. Viszont most így másodjára megnézve már másképp látom. Szerintem a halott lányára és az elmúlt fiatalságára emlékezteti amibe már nem tud visszatérni. Mindennek megvan a maga szimbólumrendszere. Főleg a halála előtt, ahogy a fiú elmutat a távolba és tudta, hogy vége, veszített a harcban… De lehet csak én gondolom túl. Ezért is kéne elolvasni…
Szóval szerintem gyönyörű alkotás. Velencének nem csak azt a giccses atmoszféráját mutatja meg, hanem a másik oldalát is. Azt amit én is annyira szeretek benne.
Patrick – 4.7/10
Hmm. Kínszenvedés volt. Tényleg. De bátran tegyen vele próbát az idetéved olvasó. Sok szerencsét hozzá… Értem én, hogy régen, amikor adásszüneti nap is volt, már azt is értékelték, ha valami ment a TV-ben, de azért na… Látom, hogy elég jó értékeléseket kapott, csak nem nagyon értem mire fel. Arról amiről a film szól, az szép. A film viszont ettől még nem lesz az. A főszereplő karakterével szerintem meglehetősen nehéz azonosulni, pedig hát művész, látja és értékeli, szó szerint szintje vágyja a szépet a világból és a környezetéből. Aztán nálam ennyiben ki is merült az egész kb. Vannak benne korrekt képek, más kérdés viszont, hogy ezt, valamint a történetet magát is tönkreteszi a feleslegesen túlnyújtott jelenetek garmadája. Még ha csak el lenne nyújtva… De a legtöbbnek konkrétan funkciója sincs… Nem csodálom mondjuk, hiszen Thomas Mann novellája alapján készült, amely kiadástól függően alig több mint száz oldal. Miért kellett belőle egy 130 perces filmet csinálni? Miért? A vége mondjuk kifejezetten tetszetős, de én azon is vágtam volna, és egyébként ebben a témában sokkal több van. Lehet önmagában értékelni, hogy a művészetet, a szépséget és a halált így egy fára fűzték fel, csak hát minek ugye. Mindegyik témában találhatunk ennél sokkal jobbat… Pedig én is nagyon álmodozós, vágyakozós, ábrándozós típus vagyok, és ez mindig is így volt. Már gyerekkoromtól kezdve annyira mélyen rajongani tudtam bizonyos dolgokért amelyek elvarázsoltak… (Még ha hangot nem is adtam mindig a dolgoknak.) Tudom, biztos sokan ugyanígy vannak ezzel, de „néha” azt érzem, hogy egyesek szimplán csak legyintenek, esetleg észre sem vesznek már bizonyos momentumokat, pillantásokat az életben. De biztos csak én érek rá nagyon. Mindegy, szóval nem azzal van itt gond, amiről mesélni akar, hanem azzal, ahogyan azt teszi. Ebből egy nagyon jó 80 perces filmet is lehetett volna forgatni, de ez számomra így egyes pillanataiban szinte nézhetetlen volt… És hát mivel konkrétabban ugye az alkotás, a szerelem és az elmúlás a téma, tényleg végig is mehetnénk, miről és mit állít, mesél a film, és hogyan is teszi mindezt. De nem itt és most, bár annyit megjegyeznék, hogy számomra egyedül a szerelem (szépség) volt valamilyen szinten értelmezhető és átérezhető benne. A többi az annyira semmilyen volt… A művészetről való diskurzusokról meg szinte kár is beszélni. A halál meg… Bár végig meglehetősen lehangoló a film, aztán ennek ellenére mégsem tud elég hatásos lenni. És akkor visszatérhetünk ahhoz, hogy miért is van ez így, ha adott esetben egy alig 4 perces dal is úgy le tud hozni embereket az életről…
Extraordinary [ A rendkívüli ] – 2023-
JackOneill – 8.2/10
Nem is hallottam erről a sorozatról, de szórakoztató darabnak tűnik az első epizód alapján. Pörgős és poénos méghozzá néhol elég kreatív módon. A főszereplő csaj is szimpatikus jól hozz a neki szánt szerepet. Igaz magába az ötletbe nem sok eredetiség szorult. Megint szuperképességek és mit ad isten főhősünk az egyetlen, akinek nincs. Hát igen… De ettől függetlenül is élveztem kíváncsi is vagyok mit hoznak ki belőle.
Gabo81 – 8/10
Én már nagyon vártam, hogy megnézhessem, mert mindenütt csak jókat írtak róla, megunhatatlan stb. Elsőre tény és való, hogy nekem sem jött be. Aztán megtörtént a ráhangolódás és akkor már visítva röhögtem rajta.
Nyílván ez nem egy olyan nagy költségvetésű alkotás, biztos lehet benne számtalan hibát találni, de ezeket el kell engedni. Kreatív, jó a humora, a színészek is tök autentikusnak tűnnek. A Boys óta ez az első szuperhősös amire azt mondtam: hmm.
Mi elsőre 3 részt néztünk egybe, ma jön a folytatás!
Patrick – 6.4/10
Ez vicces és jó is lehetett volna. De nem lett az. Ha a szuperhősös (gőzhenger) bohóckodás nem jön be, akkor nem tudom, hogy annak az ilyen fajta kvázi paródiája mennyire adja majd. Hát annyira nem adta. Nekem ez túl sok volt így. Persze láthatatlan emberek, meg mindenki kap valami extra képességet, és akkor ebből csinálunk vicces jeleneteket… Hááát, olyan eredeti… Gyerekként ki nem játszott már ilyen gondolatokkal?! Persze nincs baj az abszurd, esetleg már szürreális dolgokkal, de nem tudom. Baromságot baromság hátán én pl. annyira nem akarok látni. Pedig aztán voltak itt 18-as témák is érintve, és naná, hogy én is szorítottam a csajért, hogy tudjátok na… De ez kevés volt, nem nagyon érdekel egy ilyen elképzelt világ, és ehhez én már lehet túl sznob is vagyok, vagy sajnálnám az időm ilyen agykikapcsolós komédiákra, mert agyat kikapcsolni tökéletesen ki lehet néha a munkában is… Majd lehet egyszer, ha már minden olyan dolgot láttam, olvastam és hallgattam, amelyeket nagyon szeretnék még az életben letudni, akkor nekiállok relaxálni hasonló produkciókkal, de nem mentegetőzőm… Szerintem ez egyébként sem volt kimondottan vicces vagy humoros. Az ötlet meg meeh, de ezt már írtam… A karakterekkel még talán nem is lenne gond, és a filmmel ellentétben itt legalább elrepült az idő, de ha már jövő, akkor ezerszer inkább mondjuk a Years and Years (2019-es BBC One sorozat). Teljesen más kategória a kettő persze, de akkor is… És hát jelzésértékű, hogy úgy nem tetszett, hogy mostanában alapvetően elég kevés vígjátékot fogyasztok… Mi lenne, ha lenne onnan is egy csomó kedvencem már, nem csak az a néhány…