Vetítőterem – #08


The Platform [ A platform ] – 2019

Kissé féltem hogy átmegy öncélú brutalitásba majd a film, de ennek ellenére érdekelt. Viszont szerencsére nem volt ilyen. Brutális volt igen, de nem túlzottan, mindezt a mondandója érdekében tette. A szegények és gazdagok közti hatalmas különbséget, és hogy az emberek még ha meg is van az esély rá, hogy segítsenek a másikon, akkor sem teszik azt. Remekül bemutatja azt a végtelen önzést ami van. De mindemellett abban a mikrokörnyezetben valahol mégis érthetőek bizonyos tettek. A szereplők jók voltak, jól játszottak. A hangulat nyomasztó volt, de korántsem horrorisztikus, épp csak annyira, hogy érezzük a hely súlyát. Viszont a befejezés nekem kevés volt. Mintha a készítők se tudták volna, hogy mi legyen a vége. Pontosan azt se tudtuk meg,

mutasd a spoilert
hogy mi a célja a helynek, rendben egy börtön, de mit vizsgálnak pontosan? És ha annyival, hogy felülnek a platformra ki lehet jutni, miért nem próbálta meg más is? Önmagában azzal, hogy a lányt felküldték milyen üzenetet tudtak küldeni? Szimbolikájában az étel felküldése valóban jobb lett volna. De az, hogy azt feláldozták hogy a gyereknek enni adjanak, nyilván szintén jelentéssel bírt.
Ezek ellenére tetszett a film csak a befejezés nem volt elég erős, ha az jobb a 9-et is megadtam volna rá.

Ez volt az a film amit már jó ideje ajánlottak nekem, azóta podcast-ot is hallgattam róla, olvastam is róla, de egyszerűen nem tudtam magam rászánni, megmondom őszintén féltem tőle. Talán csak annyi bajom volt vele, hogy lehetett volna hosszabb. Viszont így is nagyon tömör. Tényleg nem tudnék mit hozzátenni, ami nem hallottam elégszer. A szimbólumok, a párbeszédek…

Szokásos jellegtelen művész-baromság gusztustalansággal és vérrel. Brávó, ezt komolyan megeszi még valaki 2020-ban? Az, amiről a film egyesek szerint szólhat, pl. mohóság, stb, nah kérem, ez valakinek bármilyen szinten új, vagy mély társadalomkritika?

mutasd a spoilert
A film írója még ahhoz is punci volt, hogy felvállalja, mi a vége, siker lett-e bármilyen szinten a dolog. Ezt a befejezést, agyalást a nézőre hagyjuk dolog sok helyen működhet, itt viszont csak az miatt legalább további egy pontot levontam. (A Vissza a jövőbe 2 iszonyat erős cliffhangerrel zárult, a Terminator 1 meg úgy volt reményt-keltően happy end, hogy közben iszonyat lehozta az embert az életről… Hol van ez ezekhez képest?)
Feltennék mindenkinek pár kérdést, aki 8/10-nél többet, kiváltképp 10/10-et adott rá. Karakterek, személyiségek? Hol? Mivan? Ezekhez képest egy képregényfilmben is árnyalt karakterábrázolás van… Zene? Én: miért, az volt? Mehetünk tovább. Alakítások? Hát mivel nem volt semmi mélység, alakítani sem nagyon kellett… Hol van ez kérlek egy Donnie Darko-tól mondjuk? Sehol. Feszültség? Egy idő után egy deka nem volt benne. Meg most komolyan, ilyen karakterekért izguljak? Hol van ez pl. egy Amerikai história X-hez képest? Látvány és fényképezés is nudli, persze ez a helyszín és a koncepció miatt van így, és az az egyetlen ami ér valamit a filmben. Mármint az alapötlet, de a kibontása már annak sem sikerült. 100%-ig biztos voltam benne, hogy Gabo81 sok-sok pontot ad erre a filmre, pedig szerintem iszonyat felszínes és üres az egész. Ezer filmet megemlíthetnék, amelyekről 10-20 vagy 30 év múlva is beszélni fogunk, miközben komplett jeleneteket, fogunk fejből idézni. Nah kérlek erről a filmről senki nem fog beszélni ennyi idő után… de már nagyon jövőre sem. Ez olyan, mint a kamugengszterek a hiphop slágerükkel a youtubeon. Vagánynak érzik magukat, hallgatja is őket a sok kiskamasz, ahogy az élet nagy igazságairól meg a “kemény valóságról” szövegelnek, de felnőtt ember ezeken már csak nevetni tud. Asszem kijelenthetjük, hogy én rohadt mód tudom szeretni a drámákat, de az ilyen művészfilmes nagyot akarok mutatni/mondani féle filmektől egyre inkább lever a víz.


The Pier [ A móló ] – 2019

Nem tudok sokat írni róla. Nem igazán tetszett. Untam, érdektelen volt az egész számomra. Kb. inkább szappanopera. A főszereplők nem szimpatikusak. A zene középszer. Egyedül a képek amikre tudom mondani, hogy jó. Ha később érdekesebb is lesz ezzel nem fogtak meg.

Imádtam és azóta is nézem. Meglett volna szinkronosan is, de eredeti nyelv párti vagyok. Imádom a hétköznapi kis emberekről szóló drámákat. Fú és mennyire érződik, hogy spanyol alkotás és nem amerikai. Zseniális ez a felvetés, együtt élsz valakivel aztán kiderül, hogy mégsem ismered és egy hazugságban éltél. Ami miatt csupán 9 pont, az talán a zene. A főcím annyira nem illik a stílushoz.

Kellemes volt, szerintem kellően erős a felütés, érdekel, hogy mit és miért tett a csávó, stb. Szépek a képek, szimplán egy jó pilot. Nézni fogom még, szerintem már a napokban, innen bármi lehet még belőle. Mondjuk nekem a hölgyemény is bejött nagyon, mármint azért az nem rossz dolog, amikor valaki tetszik illetve helyes, stb, már ha az a cél, hogy szimpátiát építsenek ki benned a karakter felé… Jó volt ez minden szinten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük