Megint helyben vagyunk… Hiszen ismét a magány lenne a fő téma. De ezúttal kicsit másféleképpen… Nem is olyan régen láttam egy olyan twitteres (X-es) megosztást, miszerint 40-50 között járva nehéz olyan valakit találni, aki ne lenne valamilyen szinten érzelmi roncs. Most lehet túloztam, de hát a fene sem emlékszik a pontos megfogalmazásra. Meg hát igazából mindegy is, hiszen attól elvonatkoztatva,…
Lee Eun-hee első rendezése az idei 185. filmélményem. Ez egy új rekord, pedig aztán lehetett volna több is… De majd jövőre… Feltehetnétek a kérdést, hogy ez miért fontos, vagy miért kezdtem ezzel, de erre majd térjünk vissza kicsit később… Nem szoktam fukarkodni a rossz értékelése kiosztásával, de ez idei egy nagyon erős év, eléggé ismerem már magamat, és sokszor meglehetősen…
„Hogy a fenébe fogok én erről bármit is írni a blogon?” – Gondoltam magamban első körben a film megtekintése után… Mert hát bizony az Aloners a magányról szól. Látni akartam, amióta csak találkoztam vele, de sajnos magyar feliratot nem találtam hozzá. Sehol sem… Aztán gondoltam egy merészet, megnéztem mennyi sorból áll a felirat, – miközben azért feltételeztem, hogy sokat csak…
Pfúúú… Így, három ú-val. Mekkora film volt ez! A kínai Derek Tsang romantikus drámája bár olykor kimondottan ijesztő, de közben mindvégig ott motoszkált bennem, hogy mennyire ritka is az, amikor valami képes így a szem és a lélek babusgatását – ilyen szinten – nem csak magára vállalni, hanem aztán minden apócska hozzá fűzött reményemet be is teljesíteni. Olyan mosolygós közeliekkel…
Most nézzétek meg ezt a plakátot… Hát nem végtelenül kedves, feelgood hangulatot sugároz magából? Naná, hogy régóta meg akartam nézni… Aztán most, hogy próbálok még színesebb és mosolygósabb dolgokat is bekavarni a filmes és sorozatos naplómba, hát jobb pillanatot talán nem is találhattam volna arra, hogy megnézzem Nithiwat Tharathorn rendezését. Az úr 2014-es thaiföldi filmjéről szerintem nem fogok nagyon sokat…
Most szépen itt hagyhatnék egy pontszámot – jó öles méretűre véve a számokat –, és egyben be is fejezhetném ezt a blogolgatást. Mert ez a film… Nem is tudom, hogyan írjam le… Kezdjük talán hát a tényekkel. Ennél többet én nem tudok egy filmen sírni. Képtelen lennék rá. Egészen döbbenetes mit műveltek velem. Itt nem könnyeztem, nem pityeregtem, hanem tisztán…
Ha valaki egy viszonylag rövid, egyszerű (?!), melankolikus, de nagyon szép romantikus drámát szeretne látni, az egy percet ne habozzon; az Il Marenek bizony a megtekintésre érdemes produkciók legelejében van a helye. Mondom most ezt úgy, hogy én pedig – a play gomb megnyomásakor – kivételesen még igazából a műfajával sem voltam tisztában… Csak nagyon tetszett ez a poszter. Aztán…
Réges-régóta szemezek ezzel a mozgóképpel, és végre valahára nem húztam tovább az időt, megtekintettem… Eduardo Sacheri regénye alapján készült film egy argentín-spanyol bűnügyi történet és romantikus dráma nagyívű egyvelege, amely rengeteg jelölés után bezsákolta – többek közt – a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is. Én ezek láttán már dörzsöltem is a tenyerem, hiszen nyugodtan mondhatom, hogy a két…